Skip to main content
Túranapló

Túranapló

By András

Beszámolók, beszélgetések túrákról, túrázásról.

A második évad 2021 május 12-én véget ért, a harmadik évad készülőben.

Ha tetszik a podcast, hívj meg egy kávéra: http://podcast.hiking.hu/tamogatas!

Listen on
Where to listen
Breaker Logo

Breaker

Google Podcasts Logo

Google Podcasts

Overcast Logo

Overcast

Pocket Casts Logo

Pocket Casts

RadioPublic Logo

RadioPublic

Spotify Logo

Spotify

Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története
A Túranapló második évadának tizedik, évadzáró adásában a dédapám, Frenyó Lajos két, 1929 őszén, negyvenéves korában írt tátrai túrabeszámolóját dolgozom fel. Az első, kétnapos túra célpontja a Gyömbér volt, míg a másik alkalommal a Veport mászták meg – az elsőt két nap alatt, egy barátjával kettesben, míg a másodikat egy egynapos túrán, egy nagyobb csapat túrázóval. A beszámolókat 2019 nyarán fedeztem fel, amikor egy könyvet kezembe véve kihullottak annak lapjai közül. Ekkor meg is osztottam őket a személyes honlapomon (https://hann.io/articles/2019/1929-osze/), de azt gondolom, érdemelnek annyit, hogy a Túranaplóban is szó essen róluk. Köszönöm Galambos Péternek, hogy a hangját kölcsönözte a beszámolóhoz, Sebény Gabriellának pedig a szlovák nyelvvel kapcsolatos tanácsait. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! Akkor is írjatok, ha esetleg tudtok szlovákul, és lenne kedvetek segíteni lefordítani a Csehszlovák Turistaklub naplóját! A podcast honlapját a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.  Most kis szünet jön a harmadik évadig, de addig is köszönöm a figyelmet, sziasztok!
25:53
May 12, 2021
Túranapló S02E09: Lomniczi Gergely, erdőmérnök
A Túranapló második évadának kilencedik adásában Lomniczi Gergely erdőmérnökkel, a Pilisi Parkerdő korábbi szóvivőjével és az Országos Erdészeti Egyesület korábbi titkárával beszélgetek. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – milyen funkciói vannak egy erdőnek és mit csinál az erdőgazdálkodó; – mitől lesznek óriási nyomvályúk az erdészeti utakon és mit lehet tenni ez ellen; – miért kell egyáltalán vadászni; – milyen kihívásokat jelent az erdészeknek a klímaváltozás; és hogy – miért találkozhatunk még ma is tarvágásokkal.  Linkek az adásban említett témákban: – Országos Erdészeti Egyesület: https://www.oee.hu/ – Pilisi Parkerdő: https://parkerdo.hu/ – Amiről a fák suttognak: https://www.youtube.com/watch?v=ZoQIuyuEHGw – Vándortáborok: https://www.erdeivandor.hu/ – Erdei iskolák: http://www.erdeszetierdeiiskolak.hu/ Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
36:44
April 28, 2021
Túranapló S02E08: A Kárpátok Bércein Vándorút
A Túranapló második évadának nyolcadik adásában Mályi Józseffel és Vámos Lászlóval beszélgetek a Kárpátok Bércein Vándorút túramozgalomról és az útvonal két korábbi bejárásáról. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – Mi is az a Kárpátok Bércein Vándorút; – Milyen volt az első, és milyen a második expedíció az útvonalon; – Mi az az esztena; – Hol tart a túramozgalom kiépítése; – Mikor indul a következő expedíció; és hogy – Miben segíthettek akár ti is a Pestkörnyéki Kárpát Egyesületnek a túramozgalom életre hívásában. Linkek az adásban említett témákban: – A Pestkörnyéki Kárpát Egyesület honlapja: https://karpatok.eu/ – A túramozgalmat körüljáró Kárpáti Lapok szám: https://podcast.hiking.hu/l/kbvpdf – Michal Medek honlapja: https://www.transcarpathian.org/ Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
39:37
April 14, 2021
Túranapló S02E07: Pálmai Vencel, az MTSZ korábbi szakági titkára, turistaegyesületi elnök
A Túranapló második évadának hetedik adásában Pálmai Vencellel beszélgetek. Vencel 1991 és 2016 között az MTSZ gyalogtúra szakosztályának titkára volt, itt többek között a három Kéktúra ügyeit intézte, ezen kívül a Hegyek Vándorai Hegyek Vándorai Turista Egyesület elnöke. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – Hogyan jött létre az Alföldi Kéktúra; – Miért nem akarta Vencel kiadni az Alföldi Kéktúra jelvényét egy családnak, és mi lett ennek a következménye; – Miket tart a legnagyobb eredményeinek, és mit nem tudott elérni; – Mivel foglalatoskodik az Őrségben, és miért épp ott tölti az idejét; – Hogyan dőltek el és valósultak meg az Országos Kéktúra 2015 környéki útvonalváltozásai. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
43:24
March 31, 2021
Túranapló S02E06: Szarvas Mátyás, ultrafutó
A Túranapló második évadának hatodik adásában Szarvas Mátyással beszélgetek. Matyi országos bajnok ultrafutó, aki több szupermaratonon is kiemelkedő helyezést ért el és 2008-ban, 2009-ben és 2020-ban is végigfutotta a több mint 2500 kilométer hosszú Kék kört. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – Matyi miért futotta végig harmadszor is a Kék kört; – hogyan kerüli el a vízhólyagot; – hogy néz ki egy napja a Kék körön; – milyen, az ifjúságot célzó programokat szervezett Matyi, – mit lehet tudni a következő, még titkos projektjéről. Köszönöm Matyinak a beszélgetést, Nánási Anitának pedig az epizód vágásában nyújtott segítségét. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
33:06
March 17, 2021
Túranapló S02E05: Gáll Zsófi és Ferencz Gábor, középiskolai tanárok, túrakörszervezők
A Túranapló második évadának ötödik adásában Gáll Zsófival és Ferencz Gáborral beszélgetek. Zsófi és Gábor korábban tanárok voltak, és mindketten túrakört szerveztek a saját iskolájukban, amely túraköröknek az Országos Kéktúra bejárása (is) célja volt.  Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – mikor indultak a túrakörök és tartanak-e még ma is; – hányszor sikerült eddig bejárni az Országos Kéktúrát; – mi volt a legnagyobb kihívás a túrák megszervezésében; – mit lehet tenni, ha váratlanul száz ember jön el egy túrára; – milyen ajándékot kapott Zsófi, amikor a túrakörrel befejezte a Kéktúrát; – és hogy milyen izgalmas helyeken aludtak meg Gáborék. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg.  A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
41:02
March 3, 2021
Túranapló S02E04: Camino Steve, thru-hiker
A Túranapló második évadának negyedik adásában Camino Steve-vel, polgári nevén Csutka Istvánnal beszélgetek. Steve 2019-re azt a célt tűzte ki magának, hogy egy naptári év alatt bejárja az Egyesült Államok három fő turistaútvonalát közel 13000 kilométeren, tavaly ősszel pedig kevesebb mint 57 nap alatt túrázta végig a Kék Kört. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – hogyan és mikor kezdett Steve túrázni, – mi is pontosan  a Triple Crown of Hiking, – miben tér el az amerikai túrakultúra a magyartól, – kik azok a trail angelek, és hogy – milyen érzés volt az amerikai túra végére érni, és mennyiben volt más bezárni a Kék Kört. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
42:10
February 17, 2021
Túranapló S02E03: Thuróczy Lajos, a Kéktúra egyik létrehozója – 3. rész
A Túranapló második évadának eleje annyiban szokatlan, hogy három  részen keresztül ugyanazzal az emberrel beszélgetek: Thuróczy Lajossal. Bár Lajos nevét talán nem mindenki ismeri, munkásságával a podcast hallgatói már találkoztak, ugyanis ő az Országos Kéktúra egyik megalkotója. A beszélgetés első részében Lajos életével és a Természetjáró Szövetség ezzel szorosan összefonódó háború utáni történetével foglalkoztunk. A második részben azokat a konkrét témákat beszéltük át, amelyekkel Lajos a szövetségben az elmúlt közel hetven évben foglalkozott. A harmadik, mostani részben pedig az Országos Kéktúráról, a túra létrejöttéről és történetéről, a kapcsolódó könyvekről és filmekről és még sok más részletről lesz szó. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem is Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
49:56
February 3, 2021
Túranapló S02E02: Thuróczy Lajos, a Kéktúra egyik létrehozója – 2. rész
A Túranapló második évadának eleje annyiban szokatlan, hogy három  részen keresztül ugyanazzal az emberrel beszélgetek: Thuróczy Lajossal. Bár Lajos nevét talán nem mindenki ismeri, munkásságával a podcast hallgatói már találkoztak, ugyanis ő az Országos Kéktúra egyik megalkotója. A beszélgetés első részében Lajos életével és a Természetjáró Szövetség ezzel szorosan összefonódó háború utáni történetével foglalkoztunk. A mostani, második részben azokat a konkrét témákat beszéljük át, amelyekkel Lajos a szövetségben az elmúlt nagyjából hetven évben foglalkozott. A harmadik részben pedig az Országos Kéktúráról, a túra létrejöttéről és történetéről, a kapcsolódó könyvekről és filmekről és még sok más részletről lesz szó. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem is Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
33:05
January 20, 2021
Túranapló S02E01: Thuróczy Lajos, a Kéktúra egyik létrehozója – 1. rész
A Túranapló második évadának eleje annyiban szokatlan, hogy három  részen keresztül ugyanazzal az emberrel beszélgetek: Thuróczy Lajossal. Bár Lajos nevét talán nem mindenki ismeri, munkásságával a podcast hallgatói már találkoztak, ugyanis ő az Országos Kéktúra egyik megalkotója. A beszélgetést még áprilisban vettük fel, Lajos azóta már 95. születésnapját is megünnepelte. Amikor megkerestem, hogy beszélgessünk, azt ígértem neki, hogy nem fogom másfél óránál tovább kérdésekkel traktálni, de végül több mint három órán át beszéltünk. Ennyi anyag még vágva sem fér egy adásba, viszont kihagyni sem akartam túl sok mindent. Ezért hát a több részes beszélgetés. A beszélgetés mostani, első részében Lajos életével és a Természetjáró Szövetség ezzel szorosan összefonódó háború utáni történetével foglalkozunk. A második részben azokat a konkrét témákat beszéljük át, amelyekkel Lajos a szövetségben az elmúlt közel hetven évben foglalkozott. A harmadik részben pedig az Országos Kéktúráról, a túra létrejöttéről és történetéről, a kapcsolódó könyvekről és filmekről és még sok más részletről lesz szó. Ha tetszett az adás, hívj meg egy kávéra: http://podcast.hiking.hu/tamogatas! Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem is Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
32:51
January 6, 2021
Túranapló – Második évad trailer
Sziasztok, én András vagyok, ez itt a Túranapló. Vagyis a Túranapló második évadának előzetese, ugyanis január hatodikán kezdünk. Ebben az évadban is túrázással és egyéb outdoor élményekkel fogunk foglalkozni, és bár sok mindenben hasonlítani fog az évad az előzőre, újdonságokkal is készülök nektek. Ha bármilyen ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu-ra, vagy megtaláltok a Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.  Januárban találkozunk, sziasztok!
00:53
December 20, 2020
Túranapló S01E09 with Ashley G Dean, who walked the 9000-km-long E4 trail
🇭🇺 Ez a Túranapló kilencedik, rendhagyó módon angol nyelvű epizódja, amelyben Ashley G Deannel beszélgetek, aki 2017-ben és 2018-ban bejárta a csaknem 9000 kilométer hosszú, Európát átszelő E4 túraútvonalat.  Az epizód szövegének magyar leirata itt érhető el. Ezzel a résszel véget ér az első évad, legközelebb nyáron találkozunk majd. 🇬🇧 This is the ninth episode of Túranapló, a Hungarian podcast about hiking and outdoor adventures. This is a special episode as it is in English – the English part starts at 0:55 after a short announcement in Hungarian.  Today's guest is Ashley G Dean, who walked the E4 trail which spans approximately 9000 kilometers from Spain to Cyprus through the Pyrenees, the Alps, and the Balkans. Join us to discover – why Ashley embarked on this journey; – what his packing list was for the hike and what equipment he took with him to make videos about the trip; – why he felt at home in the forests of Hungary; – the story of an interesting encounter with two journalists; and – how it felt to arrive in Cyprus at the end of the trail. Questions and comments are welcome via my Facebook or Instagram pages, or at podcast@hiking.hu. For updates on Ashley's adventures and to see his series about the E4 trail, follow him on YouTube and Instagram. The full video by index.hu, in which the interview with Ashley appeared can be found here.
36:50
March 25, 2020
Túranapló S01E08: Szabad Peti, lelkész
A nyolcadik adásban Szabad Petivel, Krisztus Magyarországi Egyházának lelkészével beszélgetek. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – miért pont a Kéktúrába vágott bele Peti; – mit gondol lelkészként a zarándoklatokról; – hogyan élte meg Peti az Istennel való kapcsolatát a túrán; – hogy viszi be egy lelkész a gyülekezetébe a Kéktúra élményét; és hogy – milyen hagyományt indított el Peti a fiával kettesben. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem is Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
32:08
March 11, 2020
Túranapló S01E07: Gere Gergő, a Bakancskoptató
A hetedik adásban Gere Gergő túrainfluenszerrel beszélgetek, aki a Bakancskoptató Instagram- és Facebook-oldalakat viszi. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy - hogyan kezdett Gergő túrázni; - milyen élmény volt a Börzsönyben és a Tátrában sátorozni; - kikkel lépett partnerségre Gergő influenszerként; - miért nem járja Gergő mostanában az Országos Kéktúrát; - honnan jön a Bakancskoptató név és hol jelent meg először a logó; és hogy - mi a két nagy projekt, amiket Gergő a Börzsönyben tervez véghez vinni. Ne felejtsétek el követni Gergőt a Facebookon vagy Instagramon, ahol Bakancskoptató néven találjátok meg – remek fotókat láthattok, túrabeszámolókat olvashattok ezeken az oldalakon. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem isFacebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
36:18
February 26, 2020
Túranapló S01E06: Németh Tamás, a heyjoe.hu készítője
A hatodik adásban Németh Tamással, avagy Heyjoeval, a heyjoe.hu készítőjével beszélgetek. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok hogy - mi Tamás végzettsége, és mivel tölti az idejét nyáron; - mi is az a heyjoe.hu és hogy jött létre; - milyen funkciók vannak ma a honlapon, és milyen tervek vannak a jövőre nézve; - mit csinál egy helyi idegenvezető; és hogy - merre visz a vízkeresők útja Ne felejtsétek el meglátogatni a heyjoe.hu-t, és Tamás tudtára adni, ha bármi olyat tudtok meg, ami a többi túrázónak is hasznos lehet. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
30:44
February 12, 2020
Túranapló S01E05: Toplak József, az első, aki egyhuzamban járta végig a Kék Kört
Az ötödik adásban Toplak Józseffel beszélgetek, aki 2004-ben elsőként járta be egyhuzamban a Kék Kört. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy - mi köze van Verne Gyulának a Kéktúrához; - hogy találkozott Józsi majdnem egy későbbi miniszterelnökkel; - hogy lett valakiből teljesítménytúrázó az internet előtti időkben; - miért fontos Józsinak, hogy minden évben bejárja a Kinizsi százas teljesítménytúrát; és hogy - milyen, eddig titkos projekten dolgozik Józsi. Kövessétek Józsit Facebookon, hogy ne maradjatok le a legújabb túráiról, és hogy értesüljetek a titkos projektről, amikor az elkészül. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast kukac hiking pont hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
31:49
January 29, 2020
Túranapló S01E04: Tóth Viki, A Kék című könyv szerzője
A negyedik adásban Tóth Vikivel, A Kék című könyv szerzőjével beszélgetek. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – hogy készült fel Viki a nagy utazásra; – hogy lehet rendszerezni temérdek oldal szöveget és több ezer képet; – hogy lesz egy diplomamunkából könyv több száz ember könyvespolcán; – milyen teendők vannak még hátra ezzel a projekttel kapcsolatban; és hogy – lesz-e folytatása a könyvnek. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast kukac hiking pont hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
32:02
January 15, 2020
Túranapló S01E03: Horváth Béla Hörpölin, a kektura.click.hu készítője és a Kéktúrák egyik ellenőre
A harmadik adásban Horváth Bélával, avagy Hörpölinnel beszélgetek, aki a kektura.click.hu honlap készítője és a kéktúrateljesítések egyik ellenőre. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy - hogyan indult el és bővült ki idővel a kektura.click.hu; - miért sátorral jár túrázni Hörpölin; - miért kellett egy időben egy korlát nélküli hídon átkelni a Bódván; - mi is az az Országos Kerékpáros Körtúra; és hogy - mit keresett egy orosz tánccsapat a Bükkben. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast kukac hiking pont hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
35:41
January 1, 2020
Túranapló S01E02: Ki vagyok én?
A második adásban Nánási Anita beszélget velem: ki vagyok én, hogy kezdtem bele a túrázásba, mi is ez a podcast, és milyen volt nekem bejárni az Országos Kéktúrát. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – miről beszélgettünk korábban Anitával; – hogy jutottam el ahhoz, hogy bejárjam a Kéktúrát; – mi lapult Irénke néninél Felsővadászon egy sitteszsákban; és hogy – milyen különleges előkészületeket tettem a túráimra Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast kukac hiking pont hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
37:39
December 18, 2019
Túranapló S01E01: Csernus Gábor Kéktúraellenőr és rekordteljesítő
Az első adásban Csernus Gáborral beszélgetek, aki kéktúrateljesítések egyik ellenőre, és az az ember, aki a legtöbbször járta be az Országos Kéktúrát. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy – ki ellenőrzi a kéktúraellenőrt; – mire figyeljünk oda az igazoláskor; – hol késik az Alföldi Kéktúra új füzete; – hogy kerülhettek ki a hibás útjelzőtáblák a Kéktúra útvonalára; – hogy hányan teljesítették nyolcszor a Kéktúrát; és hogy – miért kell a Lesenceistvánd és Tapolca közötti kéktúraszakaszon az aszfalton kutyagolni. Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast kukac hiking pont hu e-mailcímre, vagy megtaláltok Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
33:34
December 4, 2019
Túranapló – Első évad trailer
Sziasztok, ez itt a Túranapló, András vagyok. A Túranapló podcastban túrázással és egyéb outdoor élményekkel kapcsolatos beszélgetésekt, beszámolókat hallhattok. Az első adásban Csernus Gábor, a Kéktúrák ellenőre lesz a vendégem, a többi rajtatok is múlik. Írjatok emailt a podcast@hiking.hu-ra, vagy megtaláltok a Facebookon vagy Instagramon Másfélmillió néven, ahol a saját Kéktúrámról számolok be. Hamarosan kezdünk, sziasztok! 
00:42
October 22, 2019