Vágatlan Verzió

#2 - Mesterséges Intelligencia

An episode of Vágatlan Verzió

By Vágatlan Verzió
About
Három hetente jelentkező film elemző podcast.
Inkább elmerülés, mint felszín kapargatás, inkább tartalom, mint bulvár, inkább saját pontozás, mint IMDB, inkább több teória, mint egy értelmezés, inkább hosszan, mint röviden, inkább korrekt, mint politikai.
More places to listen
Három hetente jelentkező film elemző podcast.
Inkább elmerülés, mint felszín kapargatás, inkább tartalom, mint bulvár, inkább saját pontozás, mint IMDB, inkább több teória, mint egy értelmezés, inkább hosszan, mint röviden, inkább korrekt, mint politikai.

More places to listen

#27 - Bátorság
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 0:57:51 – 1:15:43 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast, amelyben a bátorság témakörét járjuk végig, ezúttal ismét Csokival! A bátorság egy nagyon összetett fogalom és mindannyian különböző definíciókkal vágunk neki a vizsgálódásnak. A négy filmen keresztül azonban mindegyikőnk számára kikristályosodik valami újonnan tanult eleme a jelenségnek. Ha van gondolatotok, vagy definíciótok a bátorsághoz, kommentlejetek bátran! Jó szórakozást! A filmekről való beszélgetések kezdőidőpontjai: Generációk háborúja | Generation War – 0:17:35 Némo nyomában | Finding Nemo – 1:17:45 Free Solo – Mászókötél nélkül  – 1:53:35 Mások élete | The Lives of Others – 2:28:53 Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv27/download/?secret=nfkgM Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Jordan Peterson 11. szabálya, ebből a könyvből: https://www.libri.hu/konyv/jordan_b_peterson.12-szabaly-az-elethez.html Brené Brown - Sebezhetővé válás: https://www.ted.com/talks/brene_brown_the_power_of_vulnerability Üss vagy fuss? válasz: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Css_vagy_fuss_reakci%C3%B3 Konformitás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Konformit%C3%A1s  Burn out https://bhc.hu/betegsegek/burnout/ Nárcisztikus vonások: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1rcizmus Modern beavatási szertartások (sajnos nem találtam meg a cigarettás cikket): https://www.youtube.com/watch?v=Obta5WPfse4 Brave point bátorság fogalom: https://www.thebravepoint.com/batorsag-blog Alex Honnold elemzi a filmes mászásokat: https://www.youtube.com/watch?v=R7qSiEKntQA  Valley Uprising ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt3784160/  A Mental Trainingről: https://mentaltraininginc.com/ Pál Feri és a szocialista papok: https://www.youtube.com/watch?v=Xb4tsJo0RRc Hőlégballon ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt7125774/ Hét pszichopata ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt1931533/ Éhség ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt0986233/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex
3:08:07
December 11, 2019
#26 - Slasher-filmek
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 2:28:54 – 2:36:20 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 26. része. Ezúttal egy klasszikus horror műfajról, a slasher-ről beszélgetünk. A slasher film jellegzetessége, hogy egy csapat – gyakran fiatal – szereplőt sorban lemészárol valamilyen – gyakran maszkos – gonosztevő, válogatott módszerekkel. A slasher film bája főként abból ered, hogy ennyire kiszámítható és ismert panelekből épül fel. De vajon milyen volt ez a műfaj hajnalán? Ezt vizsgáljuk többek között négy nagyon korai slasher-filmen keresztül, így késő ősszel. A filmekről való beszélgetések kezdőidőpontjai: A texasi láncfűrészes mészárlás | Texas Chainsaw Massacre (1973) - 0:21:04 Rémálom az Elm utcába | Nightmare on Elm street – 0:52:16 Halloween: A rémület éjszakája (1978) – 1:28:03 Péntek 13.  - 2:09:36 Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv26/download/?secret=mVxiT Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelünk további olvasnivalókat. A mostani adag: Slasher definíció: https://en.wikipedia.org/wiki/Slasher_film Sinister (2012) ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt1922777/ Knock Knock (2015) ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt3605418 CineMassacre – a Horror bronzkora: https://www.youtube.com/watch?v=TEFijJzXHYM Puzsér – Szirmai - Slasher: https://www.youtube.com/watch?v=I8fRTLLH-to „Grindhouse” fogalom: https://en.wikipedia.org/wiki/Grindhouse A láncfűrészes valós ihletése: https://bit.ly/2XlludT Az álom neuropszichológiája – szakaszok: https://www.tuck.com/stages/ A REM-fázis és az evolució: https://bit.ly/2NTCO6F Az álom analitikus pszichológiája – Jung elmélete: https://bit.ly/2pogBEp Tudatos álmodás (és egy kis alvási paralízis): https://bit.ly/2QmPZi6 Freddy vs. Jason: https://www.imdb.com/title/tt0329101/ Érdekességek és a forgatási képek az Elm utcából: https://bit.ly/2qicE4w Halloween háttértörténet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween John Carpenter egyéb művei: https://www.imdb.com/name/nm0000118/ Mindhunter sorozat: https://www.imdb.com/title/tt5290382/ Zombieland szabályai: http://www.zombielandrules.com/ Alex „házba behatolós” horror-ajánlásai: https://www.imdb.com/title/tt5022702/ - Hush https://www.imdb.com/title/tt1853739/ - You’re Next https://www.imdb.com/title/tt0338095/ - Magasfeszültség https://www.imdb.com/title/tt0856288/ - A betolakodó https://www.imdb.com/title/tt0844479/ - The Collector A slasherek pszichoanalitikus értelmezése: https://bit.ly/2KucRbI 444-es videó a magyar terror-bohócról: https://www.youtube.com/watch?v=_aDgotuFatk Amnesia játék ajánlás: https://www.pcguru.hu/teszt/amnesia-the-dark-descent/764 Köszönjük szépen, hogy meghallgattátok!  Ákos, Ádám, Alex
2:37:29
November 20, 2019
#25 - Filmek pilótákról (Vendégünk: Gábor, pilóta)
Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 25. adása. Ezúttal egy pilótát hívtunk el vendégnek, hogy különböző filmeken megjelenő pilótákról beszélgessünk. A személyes vonatkozásokon túl szót ejtünk a katasztrófák megítéléséről, a mesterséges intelligencia potenciális lehetőségeiről, a katonai repülésről, a repülés misztikus és művészi oldaláról, valamint a pilótasághoz szükséges kvalitásokról. Kellemes hallgatást kívánunk! A filmekről való beszélgetések kezdőidőpontjai: Sully – Csoda a Hudson-folyón - 0:28:01 Top Gun - 1:12:08 Szél Támad | The Wind Rises – 1:48:19 Az Aviátor | The Aviator – 2:23:43 Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv25/download/?secret=0Fzlx Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Anonim MC - Vészkijárat https://www.youtube.com/watch?v=qjaffxjjERA Baleseti számok:  https://bit.ly/2MUSztB Moral Machine – MIT: http://moralmachine.mit.edu/ Mario Neural Network: https://www.youtube.com/watch?v=qv6UVOQ0F44 Űrsikló videó a tengerészgyalogság reklámmal: https://www.youtube.com/watch?v=pUDA3AiShNw Mijazaki életmű gyorstalpaló: https://www.youtube.com/watch?v=9Ksl2CEEldg Horikosi Dzsiró: https://hu.wikipedia.org/wiki/Horikosi_Dzsir%C3%B3 Giovanni Battisra Caproni: https://en.wikipedia.org/wiki/Giovanni_Battista_Caproni Ikarosz története: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ikarosz A varázshegy könyajánló: https://moly.hu/konyvek/thomas-mann-a-varazshegy Katana készítő videó https://www.youtube.com/watch?v=CNuEDtnVdeM Trump Tower Grönland: https://twitter.com/realdonaldtrump/status/1163603361423351808  Obszesszív-kompulzív zavar: https://bit.ly/2MTBv7q Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=3V-pYCGx0C4 Sully: https://www.youtube.com/watch?v=HI7egq3SnIA Top Gun: https://www.youtube.com/watch?v=Lp5cxZWP-wc Szél Támad: https://www.youtube.com/watch?v=B4122gX4oek   Aviator: https://www.youtube.com/watch?v=myq3oGrTA7I
2:55:37
October 30, 2019
#24 - Környezetvédelem, ökológia
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 1:18:12 – 1:22:27 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 24. epizódja, fókuszban a Földünkkel és a környezet helyzetével. Ebben az adásban négy filmen keresztül vizsgáljuk meg a legégetőbb problémákat – az erdő és az élővilág irtását, a nagyfokú szemetelést, valamint a fosszilis energiaforrások kiaknázását. A rész során megpróbáljuk árnyalni mindkét oldal narratíváit és így kiegyenlíteni a diskurzust, miközben megpendítjük a technológia és a föld védelmének komplex összefüggését. Az utolsó szakaszban a megoldásokon gondolkozunk, ha pedig eljutottatok a végéig, érdemes megnézni pár héttel ezelőtti Facebook- és Instagram posztjainkat. Facebook-poszt a fáinkról: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/posts/2517224208334205 A filmekről való beszélgetések kezdőidőpontjai: A Vadon Hercegnője | Princess Mononoke - 00:32:20 Wall-e - 01:25:02 Avatar - 2:00:11 Az Özönvíz előtt | Before the Flood - 2:31:50 Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv24oko/download/?secret=kVBX5 Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat (a linkek rövidítve vannak a férőhely kedvéért). A mostani adag: Mircea Eliade - History of Religious Ideas: http://tiny.cc/fyi1dz Mars Terraformálása - társasjáték: https://bit.ly/31TIQJk Index videó a Zerowaste-ről:  http://tiny.cc/izi1dz Pareto-elv (80-20 eloszlás): https://hu.wikipedia.org/wiki/Pareto-elv Puzsér - Vita Isten létezéséről (érdemes mindhárom epizódot meghallgatni): https://www.youtube.com/watch?v=gzlD3cFPTe4 Maslow piramis: https://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis Boldizsár Ildikó munkássága: http://tiny.cc/2zi1dz Stephen King - Tom Gordon, segíts! https://moly.hu/konyvek/stephen-king-tom-gordon-segits HVG cikk az embergyűlölő állatvédőkről: https://hvg.hu/elet/20190825_Embergyulolo_allatbaratok “Kenyeret nem dobunk ki”: https://www.youtube.com/watch?v=jCLWRzbvVi0 Index cikk az esőerdők oxigén termeléséről: https://bit.ly/2PcmAYX Index cikk az Amazon Watch-ról https://index.hu/kulfold/2019/08/28/amazon_watch_earth_alliance/ Forest app: https://www.forestapp.cc/ A “legmocskosabb” Pornhub-videó: https://bit.ly/2VnWamD Worldcounts weboldal: https://www.theworldcounts.com/ Baraka ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt0103767/ Kecak tánc: https://backpacking.blog.hu/2015/02/21/baraka_kecak_tanc Csányi Vilmos interjú: http://tiny.cc/e3i1dz  Bölény irtás: https://bit.ly/2Mhvzng Verébháború: https://bit.ly/2OvAByW Szénadó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9nad%C3%B3 Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex
2:57:14
October 9, 2019
#23 - Black Mirror
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 1:32:13 – 1:45:55 2:12:21 - 2:23:33 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 23. epizódja. Ezúttal egy méltán közkedvelt sorozattal, a Black Mirror-ral foglalkozunk. Minden évadból kivettünk egy részt, hogy szemezgethessünk a témákból, morális dilemmákból és innovációkból, amiket ez a sorozat felvet a poszt-modern ember számára. Tartsatok velünk, mialatt belenézünk a tévéképernyőnk fekete tükrébe és magunk kifordított lényét látjuk benne viszont. Bevezetés ( - 0:10:30) 15 Million Merits (s1e2) (0:10:31 – 0:43:10) The Waldo Moment (s2e3) (0:43:11 – 1:15:35) Shut Up and Dance (s3e3) (1:15:36 – 1:47:11) Hang The DJ (s4e4) (1:47:12 – 2:23:55) The Smithereens (s5e3) (2:23:56 - ) Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv23z/download/?secret=0RWKr Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Söprögető bácsi a színpadon: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/bela-bacsi-elo-adasban-setalt-be-a-szenzacios-negyes-szinpadara-es-elkezdett-konfettit-soporni/ Puzsér Balázséknál és a reggeli showban: https://www.youtube.com/watch?v=7GD4iletXq4 https://www.youtube.com/watch?v=0u82iBPDUpE VICE-sztori a TripAdvisor meghackeléséről: https://www.youtube.com/watch?v=bqPARIKHbN8 Csányi Vilmos a tömegdemokráciáról: https://tinyurl.com/y4twgx3h Snowden: https://hu.wikipedia.org/wiki/Edward_Snowden Wikileaks: https://tinyurl.com/yxancy9e Fappening: https://tinyurl.com/y388w5ol Milgram-kísérlet https://tinyurl.com/zekck9o ARG-játékok és AlanTutorial: http://www.seoblog.hu/arg.html https://www.youtube.com/watch?v=MVExoZ5QMWs Reddit AMA egy pedofillal: https://tinyurl.com/yyxppon3 TedX előadás a párkereső algoritmusokról: https://www.youtube.com/watch?v=YdpqHYLj714 Re: Creators - ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt6755926/ Algoritmus, ami magát tanította: https://tinyurl.com/y5d7ku9h Meleg felismerő algoritmus: https://index.hu/tech/2017/09/08/homoszexualitas_algoritmus/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex
2:45:05
September 18, 2019
#22 - Party-filmek
Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 22. adása, amelyben a nyári pihenés és szórakozás margójára igyekszünk filmeket ajánlani/elemezni. Az adásban többek között azzal foglalkozunk, hogy miért szeret az ember bulizni, egyáltalán mit jelent a bulizás és milyen formákban valósulhat meg. Filmes ábrázolásain keresztül megnézzük, hogy a klasszikus 4 karakteres leosztás miért működik és hogyan a különböző csoportokban. Fiúk, lányok, idősek, fiatalok – tudunk ennél többet kihozni magunkból? Bevezetés ( - 0:15:54) Project X (0:15:55 - 0:44:49) Csajok Hajnalig | Rough Night (0:44:50 – 1:31:21) Last Vegas (1:31:22 – 1:49:12) Miénk a világ! | We are your friends (1:49:13 - ) Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv22/download/?secret=vIwjl Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Akitu ünnep: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ak%C3%ADtu Project – X valódi történet (interjú): https://www.youtube.com/watch?v=qm61svN4U5g Project – X Hogyan Készült?: https://www.youtube.com/watch?v=dnLbZt0FOpQ 4-karaktertípus (Four Man Band Trope): https://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/FourManBand Táncolás – öregedés: https://index.hu/tudomany/2017/09/04/a_tancolas_lassitja_az_oregedest/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=YdOVfRQ0MLQ Project-X: https://www.youtube.com/watch?v=DbrY7Q2u_ok Csajok Hajnalig: https://www.youtube.com/watch?v=7W8PtdWI1A4 Last Vegas: https://www.youtube.com/watch?v=Q1bBAEhDBBg Miénk a világ: https://www.youtube.com/watch?v=8nejkI-PXqI _________________________________________________________________ podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, buli, party, nyár, project x, miénk a világ, edm, elektronikus zene, dj, házibuli, csajok hajnalig, last vegas
2:26:42
August 28, 2019
#21 - Párharcok
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 1:09:43 – 1:29:39 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 21. adása, amelyet a kedvenc és általunk legjelentősebbnek ítélt párbajoknak szentelünk. A rész során megvitatjuk, hogy mit jelent nekünk a párharc, valamint, hogy szerintünk szükséges-e, és ha igen, mikor. Vajon a sportban érdemes párbajozni? És a művészetben? Mindenhol létezik az előző adásban felvetett „Szita”, és vajon ennek folyománya, hogy hierarchiák és párbajok születnek? Gondolkodjatok velünk, és szóljatok hozzá a témához! Bevezetés ( - 0:14:09) A Tégla | The Departed (0:14:10 – 0:42:51) Death Note (0:42:52 – 1:34:06) Amadeus (1:34:07 – 2:16:15) Rush – Hajsza a győzelemért (2:16:16 - ) Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv21/download/?secret=us8x9 Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Kreativitás a bűnözésben és bűnüldözésben, tanulmány: https://sci-hub.tw/10.1080/10400410802059424 Rob Mazur – A drogbárók bankára (beépülés Pablo Escobarhoz): https://www.libri.hu/konyv/robert_mazur.a-drogbarok-bankara.html Jay Drobyns – A pokol angyala (beépülés a Hells Angels-be): https://www.libri.hu/konyv/jay_dobyns.a-pokol-angyala-2.html A Death Note szabályai: https://deathnote.fandom.com/wiki/Rules_of_the_Death_Note Yagami Light és a Sötét Triád: https://www.youtube.com/watch?v=HPsLiqZHk0o&t=409s L Nearrel beszélget (csak akkor olvasd el, ha láttad az animét végig, vagy olvastad a mangát): https://mangadex.org/chapter/62338/19 Kohlberg skála: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lawrence_Kohlberg Death Note - élőszereplős japán filmek: https://en.wikipedia.org/wiki/Death_Note_(2006_film) Death Note Netflix-verzió: https://www.imdb.com/title/tt1241317/ Platinum End (a Death Note készítőinek angyalos mangája): https://en.wikipedia.org/wiki/Platinum_End Epigenetika: https://hu.wikipedia.org/wiki/Epigenetika Kéztartás nem egyszerű genetikai jelleg(!!) – elnézést a téves információért, rosszul emlékeztem; alább linkelek egy cikket, ami sokkal inkább epigenetika: https://udel.edu/~mcdonald/mythhandclasp.html https://www.biotechniques.com/omics/the-epigenetics-of-stress/ Sakkmesterek és amatőrök szemmozgása: https://www.researchgate.net/figure/Fig1-Eye-tracking-patterns-of-professional-and-amateur-chess-players-21_fig1_326539669 Több info a szakértőségről pszichológiai szemszögből: https://www.libri.hu/konyv/mero_laszlo.eszjarasok-remix-1.html Magnus Carlsen – a sakk Mozartja: https://www.youtube.com/watch?v=Qc_v9mTfhC8 Janklovics Péter – Sampler: https://rtl.hu/rtl2/showderklub/hogyan-irjunk-slagert Halálok az F1-ben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1los_balesetek_a_Formula%E2%80%931-ben Speed run videó a Golden Eye-ról: https://www.youtube.com/watch?v=oYmqJl4MoNI
2:41:07
July 17, 2019
#20 - Vígjátékok
Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 20. adása, amelyben vígjátékokkal foglalkozunk. Mi vicces? Miért vicces valami? Mi a nevetés? Miért nevetünk? Az, hogy az egerek a veszélytelen harci játék közben nevetnek összefügghet azzal, ahogyan a kultúránk enyhe sértésein mi nevetünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fejtegetünk, miközben pár alkotáson keresztül megpróbáljuk behatárolni a saját humorunkat a legújabb adásunkban. A mém az új vicc, azonban a klasszikus vígjátékok még mindig feledhetetlen szórakozást nyújthatnak. Nevessetek velünk! Bevezetés ( - 0:19:03) Gyalog Galopp (0:19:04 – 0:45:03) Jöttünk, láttunk, visszamennénk (0:45:04 – 1:15:11) Borat (1:15:12 – 1:42:31) Dumb és Dumber (1:42:32 - ) Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv20/download/?secret=UdsQ8 Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Illiberal memes oldal: https://www.facebook.com/illiberalmemes/ A nevetés neurobiológiája https://neuwritesd.org/2018/08/23/the-neuroscience-of-laughter/ https://academic.oup.com/brain/article/126/10/2121/314497 Miért nevetünk? https://www.youtube.com/watch?v=b2qM1I-JCEQ https://www.youtube.com/watch?v=FnZnbN3mQJ4 Az egerek nevetése és a játék, ami nevetett (Jaan Panskepp , etológus): https://brainworldmagazine.com/the-importance-of-play-an-interview-with-dr-jaak-panksepp/ Logan Paul és az öngyilkos erdő: https://www.youtube.com/watch?v=IfNCcUxKgwI Sorsanalízis: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/szondil.html Kulturális relativizmus (Franz Boas nyomán): https://www.gotquestions.org/Magyar/kulturalis-relativizmus.html Borat érdekességek: https://hu.wikipedia.org/wiki/Borat:_Kazah_n%C3%A9p_nagy_feh%C3%A9r_gyermeke_menni_m%C5%B1vel%C5%91dni_Amerika#%C3%89rdekess%C3%A9gek Who is America: https://www.imdb.com/title/tt8679236/ Ali G és Chomsky: https://www.youtube.com/watch?v=fOIM1_xOSro A mémgeneráló algoritmus: https://index.hu/techtud/2019/03/16/facebook-robot-shitposting-mem/ Ni lovagjai: https://en.wikipedia.org/wiki/Knights_Who_Say_%22Ni!%22 Legrégebbi viccek: http://www.oldest.org/entertainment/jokes/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék:  https://www.youtube.com/watch?v=mT6beUXc1KE https://www.youtube.com/watch?v=eZ_r1H9vHkI https://www.youtube.com/watch?v=bOYX9CF7irU https://www.youtube.com/watch?v=0iRvVfzFYnU https://www.youtube.com/watch?v=2HjQ2IEXk04
2:01:53
June 26, 2019
#19 - Antihősök (Vendég: Tamás)
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 0:59:42 – 1:31:19 2:29:03 – 2:32:38 2:45:55 – 2:59:11 Disclaimer: Pár résznél egy nagyon picit akad a hang, nem tudtunk sajnos javítani már utólag ezen. Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 19. adása, amiben az Antihősök filmes megjelenéseivel foglalkozunk. Vendégünk segítségével megpróbáljuk megfejteni, mit jelent antihősnek lenni és miért ennyire népszerűek ezek a karakterek. A filmeken keresztül rávilágítunk a specifikusabb megjelenéseikre és arra, hogy hogyan építik le a különböző műfajok mítoszait. Kellemes hallgatás! Bevezetés ( - 0:27:41) Watchmen – Az Őrzők (0:27:42 - 1:33:43) A Megtorló | The Punisher - első évad (2017) (1:33:44 – 2:11:09) Super (2:11:10 – 2:33:40) Fennsíkok csavargója | High Plains Drifter (2:33:41 - ) Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv19antihs/download/?secret=p6B3L Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: A képregények korszakolás (kattintható linkek a bejegyzéseknél): https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_American_comics Alan Moore nyilatkozata arról, hogy nem akarta elhozni a képregények új korát: https://www.inverse.com/article/14967-alan-moore-now-believes-the-killing-joke-was-melodramatic-not-interesting Alan Moore és a DC története: https://whatculture.com/comics/alan-moore-vs-dc-comics-the-story-behind-the-unpleasentness Watchmen karakterek eredeti DC változatai: http://whatculture.com/comics/8-watchmen-characters-based-on-charlton-comics Watchmen előzmények és folytatás: https://en.wikipedia.org/wiki/Before_Watchmen https://en.wikipedia.org/wiki/Doomsday_Clock_(comics) Watchmen wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Watchmen Mennyi pénzt hozott a flm? https://io9.gizmodo.com/how-much-money-does-a-movie-need-to-make-to-be-profitab-5747305 12 jungi archetípus: http://www.soulcraft.co/essays/the_12_common_archetypes.html Meyer-Briggs és a Watchmen: https://www.cbr.com/mbti-of-the-watchmen/ Watchmen HBO: https://www.youtube.com/watch?v=zymgtV99Rko&t=7s Jehova oktatófilm https://www.youtube.com/watch?v=XPOfVQuV_hk Puzsér, a megsértődés kultúrája https://www.youtube.com/watch?v=bFCuuhDfhOA Pál Feri elhivatása, ha jól emlékszem ebben beszél róla: https://www.youtube.com/watch?list=PL0uY1N5xwplXDcwQb4o-N1UOEfboEOSQ2&v=lD_uyIcxMAw Poszttraumás stressz zavar: https://hu.wikipedia.org/wiki/Poszttraum%C3%A1s_stressz_zavar USA 2. alkotmány kiegészítés a fegyverviselésről: https://en.wikipedia.org/wiki/Second_Amendment_to_the_United_States_Constitution Évi halálos autóbalesetek száma (valójában 500 körüli évente, az adás hevében félre lett mondva) https://alapjarat.hu/hasznos-infok/2018-ban-ujra-novekedett-halalos-karambolok-szama-magyarorszagon
3:00:31
June 5, 2019
Extra #2 - Trónok Harca (8. évad)
A beszélgetés teljes egészében spoilereket tartalmaz a 8. évadból! Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast újabb különkiadása! Ha már minden youtube catorna és podcast a világon kizsörtölődi magát a Game of Thrones fináléjától, mi is megtesszük. Persze ezúttal is igyekszünk árnyalni a képet, illetve egy kicsit „meta” szinten arról is beszélni, hogy mi az, ami ennyire megérinti az embereket és mely csoportok hogyan vagy miért tartják rossznak a 8. évadot. Mindemellett persze, Benioffék reszkessetek! Valar morghulis. Alternatív linkek: Youtube -  https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vvextragot/download/?secret=1lVCd Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Goodreads látnoki erejű kritika https://www.goodreads.com/review/show/1459299 8. évad 3. rész újraírása és a szkriptíró srác youtube csatornája https://www.youtube.com/watch?v=k7m6HP95EDM Elektív (nem elektivista, bocsi:D) monarchia https://en.wikipedia.org/wiki/Elective_monarchy Game of Thrones reddit https://www.reddit.com/r/gameofthrones/ Hempstead Wright nem tudta, hogy Bran látja-e a jövőt https://www.insider.com/game-of-thrones-how-brans-greensight-powers-work-isaac-hempstead-wright-interview-2017-8 „Dany elfeledkezett a Vasflottáról és Euron erőiről” https://www.youtube.com/watch?v=ahoHDU0T44I George R. R. Martin a Q-ratingekről https://www.express.co.uk/entertainment/books/1122930/Game-of-Thrones-George-RR-Martin-books-HBO-TV-differences-changes-ending Bronn és Cersei a valóságban (a csúnya szakítás) https://www.elitedaily.com/entertainment/feud-got-cersei-bronn/2059201 Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zene: The Night King – Ramin Djawadi https://www.youtube.com/watch?v=k1frgt0D_f4 _________________________________________________________________ podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, vágatlan verzió, trónok harca, game of thrones, george r r martin, david benioff, d b weiss, daenerys, jon snow, stark, targaryen, arya, sansa, politika, sorozat, hbo, night king, utolsó évad, 8. évad
1:19:54
May 24, 2019
Mini-sorozat: Kontraszt #5 - Ralph lezúzza a netet vs. Emoji-film
Sziasztok!  Ez itt a Kontraszt, podcast mini-sorozatunk, amelyben kulturális terek két szereplőjét vetjük össze, hogy meg tudjunk valamit magáról a területről. Ebben az epizódban az internetes világ és szubkultúra animációs ábrázolását hasonlítjuk össze, az Emoji film és a Rontó Ralph 2 összevetésével. Ebben az adásban a szokottnál is nagyobb a kontraszt, ugyanis nem biztos, hogy mind egyetértünk a művek minőségében. Szórakozzatok jól! Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/kontraszt5/download/?secret=7HxAj Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Email: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Hivatkozások: Összefoglaló videó a Jake Paul Lootbox botrányról, H3-től: https://www.youtube.com/watch?v=3ewyEF3Wd9M _________________________________________________________________ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak és Katának, az intróban nyújtott hangjáért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex _________________________________________________________________ Zenék: Emoji-film: https://www.youtube.com/watch?v=1zd452U4XTs Ralph 2: https://www.youtube.com/watch?v=jXarbRojVOk _________________________________________________________________ kontraszt, podcast, beszélgetés, film, animáció, animációs film, rontó ralph, internet, emoji film, emoji, szubkultúra, applikációk
42:55
May 21, 2019
#18 - Kamaradrámák
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 1:41:47 – 1:43:53 2:14:07 – 2:16:19 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 18. adása. Egy igazán klasszikus „vágatlanverziós” adással készülünk, egy műfaji tematikával és négy filmklasszissal. A kamaradrámák kapcsán megvizsgáljuk, hogyan összpontosulnak kis terekbe nagy konfliktusok, illetve hogyan jelennek meg egyedi karakterekben általános szemléletek és jelenségek. Ez az epizód már a „Személyes drámák” idején megfogalmazódott bennünk, és most végre megvalósult.  Jó szórakozást! Bevezetés ( - 0:10:29) 12 dühös ember (0:10:30 – 0:46:11) Öldöklő Angyal (0:46:12 – 1:19:28) Az őslakó (1:19:27 – 1:50:02) Teljesen idegenek (1:50:04 - ) Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv18/download/?secret=YvkqZ Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Spielberg első – Párbaj: https://www.imdb.com/title/tt0067023/ Absztrackiós szintek: https://en.wikipedia.org/wiki/Abstraction_layer Aronofsky első - Pí: https://www.imdb.com/title/tt0138704/ Nolan első – Following: https://www.imdb.com/title/tt0154506/ Smith-Mackie: Szociálpszichológia: https://www.libri.hu/konyv/diane_m_mackie.szocialpszichologia-3.html Asch vonalas kísérlet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Asch-k%C3%ADs%C3%A9rlet Vonalas kísérlet módosítva: https://www.simplypsychology.org/asch-conformity.html („Factors affecting conformity” szekció) Andalúziai kutya – Bunuel és Dalí filmje https://www.imdb.com/title/tt0020530/ Szomszéd néni – Halottak napja: https://www.youtube.com/watch?v=zBEAV7uWcpo Jordan Peterson – 12 szabály: https://www.libri.hu/konyv/jordan_b_peterson.12-szabaly-az-elethez.html Eric Berne – Emberi Játszmák: https://www.libri.hu/konyv/eric_berne.emberi-jatszmak-6.html Kurt Vonnenguth – Bajnokok reggelije: https://moly.hu/konyvek/kurt-vonnegut-bajnokok-reggelije Őslakó folytatás: https://www.imdb.com/title/tt5770864/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=rp8P0lPZv7I 12 dühös: https://www.youtube.com/watch?v=8wsKKVyo5Do Öldöklő Angyal: https://www.youtube.com/watch?v=YFFUVLsPi6A Őslakó: https://www.youtube.com/watch?v=mlN7YLi1d70 Teljesen idegenek: https://www.youtube.com/watch?v=_epOrZEL5es
2:17:07
May 15, 2019
Extra #1 - Avengers: Endgame (spoileresen)
A beszélgetés teljes egészében spoilereket tartalmaz! Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast Születésnapi Különkiadása! Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt a Marvel Filmes Univerzumot vizsgáltuk meg a magunk módján, és elindítottuk három heti rendszerességgel a Vágatlan Verzió filmes podcast-et. Akkor az első elemzett filmünk a Végtelen Háború volt, most pedig, hogy teljes legyen a kép, születésnapunk alkalmából az Endgame kivesézésére vállalkozunk. Jó szórakozást kívánunk, és köszönjük, hogy követtek minket! Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vvextra1/download/?secret=Q2zxB Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: James Gunn visszatér: https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/03/15/james_gunn_galaxis_orzoi_disney/ Leftovers ajánlás: https://www.imdb.com/title/tt2699128/ Időutazás az Endgame-ben: https://www.reddit.com/r/FanTheories/comments/bhvtr8/avengers_endgame_time_travel_and_the_3_alternate/ Thanos ereje, tudományos kutatás – bocsánat 700.000-szer erősebb Thanos egy embernél: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2352431618300798?via%3Dihub A-Force: https://en.wikipedia.org/wiki/A-Force Brie Larson és az LGBT: https://www.buzzfeed.com/eleanorbate/brie-larson-lgbt-representation-avengers-endgame Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zene: https://www.youtube.com/watch?v=fbwRiYqrQjk
1:08:22
May 8, 2019
Mini-sorozat: Kontraszt #4 - Televízió vs. Streaming szolgáltatások
Sziasztok!  Ez itt a Kontraszt, podcast mini-sorozatunk, amelyben kulturális terek két szereplőjét vetjük össze, hogy meg tudjunk valamit magáról a területről. Most a vizuális kultúra fogyasztását bontjuk ketté, és ütköztetni fogjuk egymással a hagyományos televíziózás és a streaming szolgáltatások fogyasztásának világát. Hogyan fejlődött a fogyasztás? Milyen hatással volt ez a sorozatok nyelvezetére? Hová tartanak a tendenciák? Hallgassátok meg az epizódot, és ne tartsátok magatokban a véleményeteket! Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/kontraszt4/download/?secret=MvbeS Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com Hivatkozások: Lost pitchelése: https://io9.gizmodo.com/the-series-bible-that-sold-abc-on-lost-is-full-of-lies-1359603101 Balszerencse áradása, film és sorozat: https://www.imdb.com/title/tt0339291/?ref_=nv_sr_2?ref_=nv_sr_2 https://www.imdb.com/title/tt4834206/?ref_=nv_sr_5?ref_=nv_sr_5 TV statisztikák, magyar és amerikai: https://www.theatlantic.com/technology/archive/2018/05/when-did-tv-watching-peak/561464/ Brodapest: https://www.youtube.com/channel/UCUVToPXko4qFZRHsRmmd2zg Love, Death and Robots: https://www.imdb.com/title/tt9561862/ _________________________________________________________________ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak és Katának, az intróban nyújtott hangjáért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex _________________________________________________________________ Zenék: Televízió: https://www.youtube.com/watch?v=Otd4M3IzoS4 Streaming: https://www.youtube.com/watch?v=b2NYhjf2T-8 _________________________________________________________________ kontraszt, podcast, beszélgetés, netflix, amazon, disney, hulu, hbogo, tv, televízió, média, új média, streaming, sorozat, film, reklám, internet
49:56
April 23, 2019
#17 - Trónok Harca (1-7. évad)
0:32:34-től SPOILERES-en beszélgetünk (mind a 7 megjelent évadból), előtte Spoiler-mentes (még az 1. évadból sem)! Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast rendhagyó epizódja, amelyben egy egész epizódot szentelünk a Trónok Harának, várva a finálét. Mivel az első epizódja a 8. évadnak hétfő hajnalban érkezik, ezért nem szerdán töltjük fel a részt, hiszen gondolataink egy sora a predikciókra épül. Természetesen a beszélgetést úgy építettük fel, hogy az a 8. évad eljövetele után is élvezhető legyen és olyan általánosabb dolgokról beszélgettünk, mint a fantasy és a mitológia összefüggései, a teória-gyártás legitimációja vagy a politikai szándékok és jelképek a sorozat mögött. Valar Morghulis! Bevezetés (- 0:32:34) Régen minden jobb volt?! + Mire jók a teóriák?  (0:32:34 – 1:22:34) Elemzések, spekulációk (1:22:35 – ) Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv17got/download/?secret=lR7zw Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Trónok harca parfüm és whiskey https://www.youtube.com/watch?v=spULsJ89GW0 https://idrinks.hu/johnnie-walker-white-walker-limited-edition-whisky Példa a shippingelésre: https://www.youtube.com/watch?v=dDL8Ym1s-i8 Yaoi fogalom (Naruto x Sasuke): https://en.wikipedia.org/wiki/Yaoi Jordan B. Peterson és a Trónok harca: https://www.youtube.com/watch?v=44f3mxcsI50 (2:22:00-tól) Ha szeretnétek olvasmányos skandináv mitológiát: https://moly.hu/konyvek/neil-gaiman-eszaki-mitologia Példa a romantika kori pszeudo-mitikus költészetre: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/osszel.htm#osszian Tolkien: https://en.wikipedia.org/wiki/Tolkien Valós történelem a sorozatban (Például Black dinner): http://history-behind-game-of-thrones.com/real-events/redwedding Trónok harca esküvő: https://greenweddingshoes.com/game-of-thrones-wedding-jon-snow-daenerys-targaryen/ Vastrón keresés: https://www.radiotimes.com/news/tv/2019-03-21/game-of-thrones-for-the-throne-hunt-clues-iron-throne-found/ Red wedding reakció: https://www.youtube.com/watch?v=78juOpTM3tE Puzsér ajánlója és kibeszélője: https://www.youtube.com/watch?v=H1ul6hmIjmg https://www.youtube.com/watch?v=WYUZxxjwC1k https://www.youtube.com/watch?v=9trlzqTIkDw Kutatás a konzervativizmussal kapcsolatban - eszerint az öregedés során többségbe kerülnek azok a sejtek a memóriáért felelős agyi központban, amik már elköteleződtek egy kódolt információ felé, ergo újabb tudásokat nehezebben szereznek meg és többnyire a már régi rendszerekbe integrálják őket. (egy kicsit távoli analógia, és az adás hevében nem közöltem eléggé, hogy a kutatás nem(!!) a konzervativizmusra irányult, ezt az összevetést én vontam meg, mint egy analógiát) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20872737 Zenék: Ramin Djawadi – Game of Thrones theme Sigur Rós – Rains of Castamere Ramin Djawadi – The North Remembers Ramin Djawadi – Winds of Winter Köszi, hogy meghallgattátok! Ádám, Ákos és Alex
2:03:20
April 12, 2019
Mini-sorozat: Kontraszt #3 - Tudtad-e vs. PszichOrigo
Sziasztok!  Ez itt a Kontraszt, podcast mini-sorozatunk, amelyben kulturális terek két szereplőjét vetjük össze, hogy meg tudjunk valamit magáról a területről. Ezúttal az "érdekességek" világát járjuk körbe, a fun factek, a trivia és a filmes idézetek világát. Megvizsgáljuk, mi a különbség a között, ha valaki tanul és tudást épít, ebből szerezve érdekes ismereteket, és ha valaki a fordított irányból, lexikális információk alapján igyekszik tudás-bázist építeni. A műsorban minden fontosabb hazai oldalra kitérünk, előtérbe helyezve az egyik első és leghíresebb facebook-os oldalt a Tudtad-e?-t, valamint egy kisebb, kevésbé népszerű, ám annál korrektebbet a PszichOrigo-t.  Jó szórakozást! Tudtad-e?: https://www.facebook.com/nemtudtad/ PszichOrigo: https://www.facebook.com/pszichorigo/ Alternatív linkek: YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/kontraszt3/download/?secret=xqA0T Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Hivatkozások: VSauce – tudományos videoblog: https://www.youtube.com/channel/UC6nSFpj9HTCZ5t-N3Rm3-HA Kiemelt Tudtad-e poszt linkek: https://www.facebook.com/nemtudtad/photos/a.636946596319087/2183002831713448/?type=3&theater https://www.facebook.com/nemtudtad/photos/a.636946596319087/2725371950809864/?type=3&theater Tudtad-e komment oldal: https://www.facebook.com/topkomment/ Nem gondoltad – oldal: https://www.facebook.com/nemgondoltad/ Furcsa, de semmitmondó korrelációk: http://www.tylervigen.com/spurious-correlations Egy kicsit jobb oldal a Gondoltad volna: https://www.facebook.com/gondoltad/ Egy kicsit még jobb a Ma is tanultam valamit: https://www.facebook.com/maistanultamvalamit/ Jordan Peterson – Biblia sorozata https://www.youtube.com/playlist?list=PL22J3VaeABQD_IZs7y60I3lUrrFTzkpat _________________________________________________________________ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak és Katának, az intróban nyújtott hangjáért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex _________________________________________________________________ Zenék: Bevezető alatt: https://www.youtube.com/watch?v=2LqnWhnv5ak Tudtad-e alatt: A Kevin MacLeaod Deliberate Thoughts művének használata a következő licenc alapján engedélyezett: Creative Commons Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=ZuA8eQqDwOo Előadó: http://incompetech.com/ Pszichorigo alatt: https://www.youtube.com/watch?v=EsKmaduxfMc _________________________________________________________________ kontraszt, podcast, beszélgetés, érdekességek, ismeretterjesztés, információ, tudomány, média, kommunikáció, előadás, pszichológia, tények, funfact, trivia, pszichorigo, tudtade, gondoltadvolna, maistanultamvalamit
40:58
April 2, 2019
#16 - Pornográfiával foglalkozó filmek (Vendégünk: Az Igazi Kovi)
Látogassatok el Kovi csatornájára: https://www.youtube.com/channel/UCvpphFqoHagRPLNGclMB2cQ Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizenhatodik adása, amiben olyan filmeket veszünk szemügyre, amik a pornográfiával foglalkoznak. Vendégünk ezúttal az Igazi Kovi, aki saját tapasztalatain és meglátásain keresztül mesél a pornó műfajáról, történetéről, helyzetéről és a Boogie Nights-al kapcsolatos észrevételeiről. A hosszú beszélgetésre való tekintettel, a műsor második felében csak két másik filmmel foglalkozunk, onnantól Kovi nélkül. Bevezetés – beszélgetés Kovival ( - 0:47:06) Boogie Nights – Kovival (0:49:32 – 1:39:50) Don Jon (1:41:38 – 2:15:21) Szerb film (2:15:22 – ) Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv16/CVt Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag: Jozefine Mutzenbacher https://www.mafab.hu/movies/josefine-mutzenbacher-136843.html Erotika expo - AVN: https://adultentertainmentexpo.com/ Porn wars: https://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/avn0118/  Kovi által készített kutatás: https://velvet.hu/szex/kovi080903/ Pornhub statisztikák: https://www.pornhub.com/insights/2018-year-in-review Hormonmentes csatorna: https://www.youtube.com/watch?v=xDKAtLv1L-A Orosz jackass youtube sorozat - első rész: https://www.youtube.com/watch?v=qgYz7-_BnVk Szerb film rendező interjú: https://www.tportal.hr/magazin/clanak/ovdje-ce-te-cijeniti-jedino-kad-crknes-20090310 ez szerb nyelven van, sajnos fordítást nem találtam, az információim a wikipédia szócikkből származnak, de ha valaki ért szerbül és talál ellentmondást, javítson ki!  Dark Web blog: https://allthingsvice.com/ Anonymous kérdezz-felelek + elképesztő történetek a dark web-ről: https://www.reddit.com/r/deepweb/comments/2vryi8/my_visits_to_the_darkest_sites_on_the_deep_web/ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=glXrZyQZqG8 Boogie Nights: https://www.youtube.com/watch?v=QWr71apyDmI Don Jon: https://www.youtube.com/watch?v=UKo9Gb363A4 Szerb Film: https://www.youtube.com/watch?v=fKmsCml2Yts _________________________________________________________________ podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, pornó, kovi, az igazi kovi, boogie nights, don jon, szerb film, pornóipar, szakértő, 
2:54:21
March 27, 2019
Mini-sorozat: Kontraszt #2 - Mc Hawer és a tekknő vs. Bohemian Betyars
Sziasztok!  Ez itt a Kontraszt, podcast mini-sorozatunk, amelyben kulturális terek két szereplőjét vetjük össze, hogy meg tudjunk valamit magáról a területről. Most a mulatós, népi zenélés modern iterációit vetjük össze és kiderítjük, melyikhez megy jobban a matyó-hímzés, a technohoz vagy az indie-punkhoz. Mc Hawer és Bohemian Betyars összevetése bárkinek okozhat még meglepetéseket. Jó szórakozást! Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/kontraszt2/download/?secret=3xgKJ Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Hivatkozások: Mulatós All-star dalszöveg: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/47173/mc-hawer-es-tekkno/mulatos-all-stars-zeneszoveg.html _________________________________________________________________ Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak és Katának, az intróban nyújtott hangjáért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex _________________________________________________________________ Zenék: Bevezető alatt: https://www.youtube.com/watch?v=Mcvrjw1Q6kY Mc Hawer alatt: https://www.youtube.com/watch?v=gaqL6NgaVyQ Bohemian Betyars alatt: https://www.youtube.com/watch?v=imZTDXKWd-o _________________________________________________________________ kontraszt, podcast, beszélgetés, mulatós, zene, nóta, magyar, népzene, cigányzene, kocsma, folklór, mc hawer, techno, tekknő, bohemian betyars, indie, alternatív, punk
41:55
March 12, 2019
#15 - Alternatív Animációs filmek (Vendégünk: Peti)
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 1:16:47 – 1:32:23  2:03:33 – 2:10:42  2:22:28 – 2:36:08  Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizenötödik adása, egy újabb vendégszereplővel. Borítóképünk és artworkünk rajzolója, Peti jött el a MOMÉ-ról, hogy betekintést nyújtson az animációs filmek világába. Meghallgathatjátok az animációs filmek hazai és nemzetközi helyzetét, különböző kulisszatitkokat, valamint 4 nagyszerű filmajánlást a területről.  Bevezetés ( - 0:26:55) Belleville randevú | Les Triplets of Belleville (0:26:55 – 0:56:58) A Tenger Dala | Song of the Sea (0:56:58 – 1:34:16) It’s Such a Beautiful Day (1:34:59 – 2:12:02) Ruben Brandt, a gyűjtő (2:12:03 - ) Alternatív linkek: Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv15/download/?secret=LTl2O Linkek a témákhoz: A “Narcos” fotó munkásának tragikus halála https://www.rollingstone.com/tv/tv-news/narcos-location-manager-shot-and-killed-in-mexico-129696/ Az “animációs oscar” weboldala https://www.annecy.org/home A MOME animációs díjai https://anim.mome.hu/category/awards/ Over the Garden Wall https://www.imdb.com/title/tt3718778/ Alex írása a Disney iparosodásáról  https://eszkep.wordpress.com/2018/02/07/az-alkotas-alkonya-a-producerek-tronfosztasa/ Tom Moore interjú https://www.denofgeek.com/movies/song-of-the-sea/36039/tomm-moore-and-paul-young-making-song-of-the-sea Mondák a magyar törtélemből https://hu.wikipedia.org/wiki/Mond%C3%A1k_a_magyar_t%C3%B6rt%C3%A9nelemb%C5%91l Boldizsár Erika - Meseterápia https://moly.hu/konyvek/boldizsar-ildiko-meseterapia Szondi Lipót és a sorsanalízis http://imago.mtapi.hu/a_folyoirat/e_szovegek/pdf/(07)1996_2/005-38_Szondi-Onvallomas.pdf William Butler Yeats - The Stolen Child http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Yeats,_William_Butler-1865/The_Stolen_Child/hu/59012-Az_elrabolt_gyermek Hétköznapi szorongások, Önkényes Mérvadóban https://www.youtube.com/watch?v=OkiuXO--wZE A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét https://moly.hu/konyvek/oliver-sacks-a-ferfi-aki-kalapnak-nezte-a-feleseget Wada-teszt https://en.wikipedia.org/wiki/Wada_test Neglekt és agnóziák  https://www.youtube.com/watch?v=d4FhZs-m7hA    https://www.youtube.com/watch?v=ze8VVtBgK7A Milorad Krstić élete és díjai https://hu.wikipedia.org/wiki/Milorad_Krsti%C4%87 Szürrealizmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%BCrrealizmus Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex    Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=8NMQxsag66w Belleville: Django Reinhardt - Are You In The Mood Song of Sea: https://www.youtube.com/watch?v=NdUxnjPCoXA It’s Such a Beautiful Day: https://www.youtube.com/watch?v=3txHPS3LzgY Ruben Brandt: https://www.youtube.com/watch?v=QkqIQtp0Hgc
2:39:46
March 6, 2019
#13 Párkapcsolat, szerelem, család (Vendégünk: Csoki)
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb):  1:44:26 - 1:54:51  Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizenharmadik, évadkezdő adása. Ez egyben az első vendégszereplős adásunk is, ezúttal a kedves Annával, vagy ahogy többször hivatkozunk rá: Csokival! Csoki a feminin hangot és energiákat hivatott képviselni az adásban, ahol a mindkét nemet igazán érintő kérdésekről lesz szó, mint amilyen a párkapcsolat, a házasság, a család vagy a szex. Hallgassátok szeretettel!  Bevezetés ( - 0:13:03) Szex és New York | Sex and the City (0:13:04 – 0:50:07)  A Homár | The Lobster (0:50:08 – 1:23:11)  Keserű Méz | Bitter Moon (1:23:12 – 1:57:06)  Édesek és mostohák | Stepmom (1:57:07 - )  Az indexképünk forrása: https://www.instagram.com/petitesluxures/  Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ Letöltés -  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat.  A mostani adag:  Szexuális forradalom (lehet egyértelmű, de szerintem fontos): https://hu.wikipedia.org/wiki/Szexu%C3%A1lis_forradalom Összefoglaló prezi a tárgykapcsolat elméletről (nem találtam jobbat): https://prezi.com/ahmbqplr0tto/a-targykapcsolat/  Vagina Monológok:  https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Vagina_Monol%C3%B3gok  Csajok hajnalig: https://www.imdb.com/title/tt4799050/  Gary Chapman és az öt szeretetnyelv: https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B6t_szeretetnyelv  Pál Feri és a "Nagy ő-vé válás":  https://www.youtube.com/watch?v=6vOieuF2Jmo  Szex és New York és a nyuszis vibrátor:  https://indavideo.hu/video/Szex_es_New_York_-_A_Nyuszi_Vibrator_reszlet  Közgazdász a házasságról és poligámiáról: http://www.daviddfriedman.com/Academic/Price_Theory/PThy_Chapter_21/PThy_Chap_21.html  Gyermek felügyeleti perek az apák szemszögéből: https://www.youtube.com/watch?v=9lcqJKy_VEg  Kramer vs. Kramer ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0079417/  Tanulmány az ideális családról:  https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/9781118602386.ch3 (ha el akarjátok olvasni, írjátok be a linken talált doi-kódot a sci-hub.tw website-ra)  Családi életciklusok – összefoglaló:  http://www.artima.hu/a-csalad-fejlodesi-krizisei/  Erikson fejlődési modellje:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Eriksoni_pszichoszoci%C3%A1lis_fejl%C5%91d%C3%A9selm%C3%A9let  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért!  Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=f2XLCNaxnzE  Szex és New York: https://www.youtube.com/watch?v=EizEU7CgAkM  A Homár: https://www.youtube.com/watch?v=vPPeha_L-7g  Keserű méz: The Mini Vandals – Crater Taker (from Free Audio Library)  Édesek és mostohák: https://www.youtube.com/watch?v=iTfh9YSyWyw _________________________________________________________________  podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, szex és new york, sex and the city, homár, lobster, yorgos lanthimos, keserű méz, bitter moon, polanski, stepmom, édesek és mostohák, szex, párkapcsolat, szerelem, kötődés, int
2:35:21
March 5, 2019
Mini-sorozat: Kontraszt #1 - PewDiePie vs. T-Series
 IRATKOZZ FEL PEWDIEPIE-RA! (- De miért?! - Válaszolunk.)   Sziasztok! Ez itt legújabb mini-sorozatunk, a három hetente jelentkező Kontraszt!  Miért kontraszt?  Műsorunkban mindig egy adott kulturális térben keresünk  két kiemelkedő személyt, jelenséget vagy alkotást, amit egymással  szembe állítunk. Azt gondoljuk, azáltal, hogy összevetjük a két karakter  jellegzetességeit, összehasonlítjuk miben különböznek, és térnek el,  megtudunk valamit a kultúráról, ahonnan származnak.    Első alkalommal a Youtube-ot vetjük górcső alá és összevetjük a két  legnagyobb feliratkozótáborral rendelkező csatornát.    Alternatív linkek:   iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v...  Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTm...  Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/  Letöltés –   https://hearthis.at/vgatlan-verzi/kontraszt1/download/?secret=Is5S6 Social media:   Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverz...  Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanver...  Twitter: https://twitter.com/vagatlan    Hivatkozások:    Élő videó a "harcról": https://www.youtube.com/watch?v=UVxU2...   Scare PewDiePie: https://www.youtube.com/watch?v=feHHi...   The Sun cikk PewDiePie-ról 2017-ből: https://www.thesun.co.uk/news/2858961...   PewDiePie 50 millió: https://www.youtube.com/watch?v=7Vj5M...   T-Series 50 millió: https://www.youtube.com/watch?v=ehsrm...   Magyarósi Csaba az Article 13-ról: https://www.youtube.com/watch?v=kHlxz...  _____________________________________________
48:27
February 18, 2019
#14 - Földönkívüliekkel foglalkozó filmek
!FONTOS!: A sok forrásra való tekintettel, a leírásban egy dokumentumban lesznek a hivatkozások, időkóddal ellátva! Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb): 2:34:02 – 2:54:09 Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizennegyedik adása. A témánk legalább annyira komplex, mint a forrásaink, ugyanis a földönkívüliekkel foglalkozó filmeken keresztül nézzük át, hogy mik is az aktuális tudományos és filozófiai eredmények a téma kapcsán. A leírásban levő dokumentumban rengeteg linket találtok, a videó pedig maratoni hosszúságú. Aki szeretne velünk agyalni, írjon a komment szekcióba, hogy egymással is kapcsolatba léphessünk a műholdakon keresztül. Bevezetés ( - 0:24:40) Kapcsolat | Contact (0:24:40 – 1:03:18) Világok Harca | War of the Worlds (1:03:18 – 1:33:39)  District 9 (1:33:39 – 2:03:07) Érkezés | Arrival (2:03:07- ) Az adásban elhangzott információk forrásai: https://docs.google.com/document/d/1DnkHFfdIiPJiFi-kZp-6V4dswaN6SgKGVNQnS1WmlaY/edit?usp=sharing Alternatív linkek: Youtube - https://www.youtube.com/watch?v=roNtiQIZQKs Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/ Social media: Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/ Twitter: https://twitter.com/vagatlan Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok! Ádám, Ákos, Alex Zenék: Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=lqqU634Hzfg Kapcsolat: https://www.youtube.com/watch?v=Bkg08NvtvBU Világok Harca: https://www.youtube.com/watch?v=kwwYjnT9JOE District 9: https://www.youtube.com/watch?v=HIdNZlBKrTA Érkezés: https://www.youtube.com/watch?v=3V-pYCGx0C4 ______________________________________________ magyar, podcast, film, kritika, filmes podcast, elemzés, kibeszélő, bemutató, ufo, földönkívüli, alien, sci-fi, filozófia, tudomány, teória, contact, kapcsolat, carl sagan, robert zemeckis, vallás, konteó, konspiráció, szcientológia, war of the worlds, világok harca, invázió, district 9, kategorizáció, arrival, érkezés, nyelvészet, kognitív
2:54:44
February 13, 2019
Évadzáró #1
Sziasztok, (olvasd el!)  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast rendhagyó, kötetlen, évadzáró különkiadása.  Szeretnénk megköszönni minden meghallgatást, visszajelzést, kommentet, feliratkozást, mi ezzel az adással eresztünk Titeket a 2019-es esztendőbe. Az adásban beszélünk a podcast múltjáról, jelenjéről és jövőjéről, a műsor részeiről, a filmekről, amiket együtt néztünk és a Vágatlan Verzió legjeiről! Lejjebb megtaláljátok a pontozásaink összegzéséről készített táblázatot, illetve linkeket, amik szóba kerültek.  !FONTOS! Aki szeretne értesülni újdonságokról, vagy naprakész lenni a podcast-tel kapcsolatban, kérjük, hogy kedveljen vagy kövessen Facebook-on, mert jelenleg az az egyetlen hely, ahol kapcsolatba tudunk lépni veletek (a youtube-on nyilvános posztot csak 1000 feliratkozó után lehet írni).  Facebook oldal: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/  BUÉK! – Ádám, Ákos, Alex  Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://www.youtube.com/watch?v=afZEAz5M5pY  Letöltés - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vvvadzr/download/?secret=UpJ9R  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelünk további olvasnivalókat! A mostani adag:  A táblázat a pontjainkról:  https://docs.google.com/spreadsheets/d/1ASdzujAVOpctdNkr8UnxfP6XpEc4Zuv09av1GWqEggk/edit?usp=sharing  Jordan Peterson – Biblical Series:  https://www.youtube.com/playlist?list=PL22J3VaeABQD_IZs7y60I3lUrrFTzkpat  Hír az Igazából Szerelem sztárjairól (egy kis bulvár):  https://velvet.hu/gumicukor/2018/12/25/hugh_grant_muszlim_orszagokba_menekul_a_karacsony_elol_galeria/  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zene:  Title: Jazzaddict's Intro Artist: Cosimo Fogg (201) Genre: Hip Hop & Rap Mood: Calm Download: https://goo.gl/xDfZAg  _______________________________________________________________  podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, évadzáró, újév, különkiadás, vágatlan, verzió
39:56
December 31, 2018
#12 - Karácsonyi filmek
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb):  1:33:52 – 1:39:50  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizenkettedik adása. Nem véletlenül (de, teljesen!) a 12. epizódunkat időzítettük karácsonyra. A harmónia, a béke, az egészlegesség és ezek minden konnotációja jár ezzel a szimbolikus számmal, ami ünnepi adásunkat is fémjelzi. A szeretet ünnepének jegyében megnéztünk pár karácsonyi klasszikust, és kivesézzük, mit is akarnak mondani a családról, az ünneplésről, a hitről vagy a szerelemről. Ledöntjük a hamis bálványokat, és magasztaljuk, ami megérdemli.  Áldott, boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves Hallgatónak!  Bevezetés ( - 0:17:13)  Reszkessetek, betörők! | Home Alone (0:17:14 - 0:43:48)  Kiskarácsony mindenáron | Deck the Halls (0:43:49 – 1:10:27)  Polar Express (1:10:28 – 1:41:52)  Igazából Szerelem | Love, Actually (1:41:53- )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ  Letöltés - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv12karcsony/download/?secret=UcYyE  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  Modern Mikulás és Coca-Cola:  https://hvg.hu/shake/20061121_coca_cola_mikulas  Pál Feri csatornája:  https://www.youtube.com/channel/UCnkOTrZWHTtSpYy0PjUr5Tg  Pál Feri évad, ahol volt szó a kiégésről (a hivatkozott rész november-december környéki):  https://www.palferi.hu/hanganyagok/2015-2016/  A vicc az valakinek rossz (Önkényes Mérvadó):  https://www.youtube.com/watch?v=9X5luHZz1LE  Piaget erkölcsi- és egyéb fejlődési elméletei:  https://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/30het/pszicho/pszicho30.html  Love Actually idézett kritika:  https://geekz.444.hu/2007/12/24/filmkritika_igazabol_szerelem_love_actua_2003  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért! Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=-C_weSHYAIM  Reszkessetek betörők: https://www.youtube.com/watch?v=XV7DtGvQEcc  Kiskarácsony minden áron: https://www.youtube.com/watch?v=f9q66FgwAI0  Polár expressz: https://www.youtube.com/watch?v=JkhgZ28Yumg  Igazából szerelem: https://www.youtube.com/watch?v=BKAPbDhdm3U  _________________________________________________________________  podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, karácsony, christmas, karácsonyi filmek, reszkessetek betörők, macaulay culkin, home alone, család, ajándék, kiskarácsony mindenáron, deck the halls, hagyomány, ünneplés, ünnepi, polár expressz, polar express, hit, mikulás, jézuska, love actually, igazából szerelem, romkom, romantikus, szerelem
2:15:07
December 26, 2018
#11 - Kalandfilmek
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb):  2:09:17 – 2:15:44  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizenegyedik adása. Egy újabb hollywoodi filmzsánert hozunk el nektek, kalapban, őslényekkel, a tengeren hajózva. Kalandfilmekről lesz szó, erről a különös múltba révedő és múltat újraértelmező mítosz-együttesről, amely gyermekkori rajongásaink javáért felel. Vajon tényleg olyan menő régésznek, vagy őslény kutatónak lenni, mint gondolnánk? Vajon a Karib-tenger kalózai vagy a Tenger szívében mutatja be igazán jól a tengeri életet. Kalandra fel! Kísérjetek el minket az utazásunkon.  Bevezetés ( - 0:13:58) Indiana Jones és az Utolsó Kereszteslovag | Indaiana Jones and the Last Crusade (0:13:59 - 0:45:42)  Jurassic Park (0:45:43 – 1:17:54)  A Karib-tenger kalózai: A Feketegyöngy átka | Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl (1:17:55 – 1:42:51)  Tenger Szívében | In the Heart of the Sea (1:42:52- )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Hearthis - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/  Youtube - https://www.youtube.com/watch?v=9eBmRCpv2Dg&fea Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat.  A mostani adag:  A Szent Grál története:  http://www.catedraldevalencia.es/en/el-santo-caliz_historia.php?fbclid=IwAR0_19dVLo5seERkDuWx-pMnyao2MVXtRWk2-vx0hjxdqqvW1mB19w2zQ_k  Wolfram-szál (Szent Grál Legenda):  http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1007/hu-volt-wolfram-von-eschenbach-ahol-ah-volt-nem-mondja-bah?fbclid=IwAR0eXAi2XaLPdsxQ_vcMqZBVA9yTO1ADfBqbsgoSQHTpbySfVHMULd1SQug  Wagner: Parsifal  https://www.youtube.com/watch?v=JsqPWZNEQvY&fbclid=IwAR06cPcE2sDMcFk-V7pJ9kQuw3Rm0_h9zQ6zuLzMMwOtdYWt0h4301tj_Jo  A kovács, az alkimista és a robotok – Eliadétől való idézetek ebből a könyvből származnak:  https://www.amazon.com/History-Religious-Ideas-Eleusinian-Mysteries/dp/0226204014  Jurassic Park és a tudomány fejlődése:  https://qubit.hu/2018/06/20/a-jurassic-park-csak-sci-fi-de-a-tudomanyos-vilag-sokat-koszonhet-neki?fbclid=IwAR0EQRHsh8HfVAwV97lEVFSFhCR1A7y-Zz1NKZULlJHc3Wtr1fCsefHKYOs  Biodiverzitás, géntechnológia és a kihaló fajok kérdése:  https://qubit.hu/2018/06/20/a-biodiverzitasnak-jot-tenne-de-etikus-lenne-e-dinokat-klonozni?fbclid=IwAR0fawXujbdOXFTI_53TSvgLxIaMLIuMBCcgEw_69hOWLDVIpiQk3jcHS3Q  Black Sails ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt2375692/?ref_=nv_sr_1  Bálnavadászó országok:  https://www.ifaw.org/united-states/our-work/whales/which-countries-are-still-whaling  PETA weboldala:  https://www.peta.org/  Honnan vettük át az „allocentrikus- és egocentrikus referenciakeret” fogalmakat:  http://real-d.mtak.hu/686/7/dc_734_13_doktori_mu.pdf  Kannibál törzsek ma:  https://www.youtube.com/watch?v=3DeVovHw1RY  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Az EPER Rádió studiójának a felvételért!  Köszi
2:18:26
December 5, 2018
#10 - Természetfeletti Horrorok (négy kontinensről)
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb):  0:32:41 – 0:49:10  1:17:53 – 1:21:31  1:36:04 – 1:41:50  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast tizedik adása! Ezúttal utazni fogunk, mégpedig a világkörül, egy szellemvasúton. Négy kontinens négy természetfeletti horrorfilmjét vesszük górcső alá, és vizsgáljuk meg miképpen is tükröződik a tudattalan, a kulturális hagyományok és a történeti gyökerek/traumák hatása a mondavilágokban és a félelem ábrázolásaiban. Tartsatok velünk, már ha van hozzá merszetek!  Bevezetés ( - 0:13:40)  Sóhajok | Suspiria (0:13:41 - 0:49:49)  Ördögűző | The Exorcist (0:49:50 – 1:22:50)  A kör (2002) | Ringu (1:22:51 – 1:42:13)  Under the Shadow (1:42:14- )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  YouTube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  Stephen King könyvek:  https://moly.hu/konyvek/stephen-king-christine  https://moly.hu/konyvek/stephen-king-cujo  Slasher-filmek:  https://en.wikipedia.org/wiki/Slasher_film Amíg alszol filmajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt1437358/  Three Mothers Trilogy elemzés, esszé (angolul):  http://roar.uel.ac.uk/5029/1/L.%20Hallam_Why%20Are%20There%20Always%20Three.pdf  William Friedkin (Ördögűző) a forgatásokon:  https://storiesbehindthescreen.wordpress.com/tag/william-friedkin/  The Tale:  https://www.imdb.com/title/tt4015500/  A Rítus ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt1161864/  2012-es hír a kulcsi házról:  http://www.blikk.hu/aktualis/5-millioert-elado-a-kulcsi-horrorhaz/g6jl9e2  Átok (japán) ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0364385/  Párizs alatti horror:  https://www.imdb.com/title/tt2870612/  Ékszer TV-s hír: https://444.hu/2018/10/05/vizsgalja-a-versenyhivatal-hogy-tenyleg-megaldotta-e-a-papa-az-ekszer-tv-nyaklancat  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=PMpBvbA-XmU  Suspiria: https://www.darrencurtismusic.com/horror-mystery Ördögűző: https://www.youtube.com/watch?v=mwdaQ5OhD7Y  Kör: https://www.youtube.com/watch?v=9txn4bJEnfY  Under the Shadow: https://www.youtube.com/watch?v=ri9r8mI4e7I  _________________________________________________________________  podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, suspiria, sóhajok, three mothers, analitikus pszichológia, horror, félelem, jung, ördögűző, exorcist, ring, ringu, kör, japán horror, európai horror, arab horror, under the shadow
2:07:08
November 15, 2018
#9 - Western (Leone nélkül)
Spoileres időszakaszok (még több info lejjebb):  0:28:40 – 0:37:53  1:37:56 – 1:41:30  2:07:03 – 2:14:27  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast kilencedik adása. Egy klasszikus hollywood-i filmzsánerrel érkezünk most, lóháton és nem vonattal. Megvizsgáljuk, hogyan billent meg az abszolút igazság a prérin. Miképpen rajzolták meg magukat az amerikaiak, és hogyan tükröződött vissza ez az olaszok szemüvegén. Valamint az is kiderül, milyen módon vette kezébe a feladatot a legendás Clint Eastwood, hogy egy egész zsánert temessen a porhanyós sivatag homokjába. Fegyvert a kézbe, célra tarts, tüzelj gyorsabban, mint ellenfeled! Üdvözlet a Vadnyugaton!  Bevezetés ( - 0:14:06)  Délidő | High Noon (0:14:07 - 0:43:21)  Idegen a Vadnyugaton | Shane (0:43:22 – 1:10:58)  A halál csöndje | The Great Silence (1:10:59 – 1:42:01)  Nincs Bocsánat | Unforgiven (1:42:02- )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://www.youtube.com/channel/UCxFa2fsANQOxqU6SSBEiOnQ  Letöltés - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv9/download/?secret=0xQXM  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  John Wayne munkássága:  https://www.imdb.com/name/nm0000078/?ref_=nv_sr_1  Törvényen kívüli Josey Wales:  https://www.imdb.com/title/tt0075029/  Rango:  https://www.imdb.com/title/tt1192628/?ref_=fn_al_tt_1  Rio Bravo:  https://www.imdb.com/title/tt0053221/?ref_=fn_al_tt_1  Fennsíkok Csavargója:  https://www.imdb.com/title/tt0068699/?ref_=nv_sr_1  Homestead Acts:  https://en.wikipedia.org/wiki/Homestead_Acts  Shane freud-i elemzése:  https://works.bepress.com/timothy_thomason/85/  Sergio Corbucci:  https://www.imdb.com/name/nm0179281/?ref_=fn_al_nm_1  Sergio Sollima:  https://www.imdb.com/name/nm0813177/?ref_=fn_al_nm_1  Sergio Leone:  https://www.imdb.com/name/nm0001466/?ref_=fn_al_nm_1  Híres spagetti western karakterek:  https://www.spaghetti-western.net/index.php/Category:Characters  Harcművészeti filmes jelenet:  https://www.youtube.com/watch?v=xxxfXdb6Kxc  Terrence Hill-es Django:  https://www.imdb.com/title/tt0062151/?ref_=nv_sr_2  Companeros ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0066612/?ref_=fn_al_tt_2  Il Mercenario ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0063293/?ref_=nv_sr_1  Gran Torino ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt1205489/?ref_=nv_sr_1  Előadás a Western mítoszról (angol nyelvű):  https://www.youtube.com/watch?v=yxjfAaHz9Is  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex Zenék: 
2:18:00
October 24, 2018
#8 - Videójáték adaptációk
Spoileres időszakaszok (még több dolog lejjebb):  0:30:12 – 0:43:44  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast nyolcadik adása. A téma, a videojáték-adaptációk vegyes tála. Uwe Boll-tól az alkimisták által is keresett Tökéletes Videojáték-adaptációig jelölt skálán próbáljuk elhelyezni alábbi négy filmünket, illetve megérteni végre, hogy mitől is olyan nehéz videójátékokat adaptálni. Ha Titeket is érdekel, vagy vannak ezzel kapcsolatban gondolataitok, hallgassatok meg minket és kommentlejetek bátran!  Bevezetés ( - 0:13:36)  Silent Hill (0:13:37 - 0:44:57)  Assassin’s Creed (0:44:58 – 1:14:34)  Warcraft: A kezdetek (1:14:35 – 1:50:13)  Tomb Raider (1:50:14- )  Alternatív linkek:   iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://youtu.be/Hma8COJOnDA Letöltés - https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv8/Rt7  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  Castlevania  https://www.imdb.com/title/tt6517102/  Asch konformitás kísérlete:  https://www.youtube.com/watch?v=TYIh4MkcfJA  True Detective ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt2356777/  A gyilkossági hír, amit érintettünk:  https://hvg.hu/vilag/20180803_Harom_moszkvai_lany_megolte_apjat_mert_rendszeresen_bantalmazta_oket  Assassins Creed 3 trailer:  https://www.youtube.com/watch?v=DCZ2l1BbWyY  Hogyan tudod, hogy visszahozta-e a film a pénzt?  https://io9.gizmodo.com/5747305/how-much-money-does-a-movie-need-to-make-to-be-profitable  Wow motivációs kutatás:  http://nickyee.com/daedalus/archives/pdf/3-2.pdf  Wow-os South Park rész:  https://indavideo.hu/video/south_park_10_evad_8_resz  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=mMbRv-EEaqs  Silent Hill: Author: myuu https://www.youtube.com/watch?v=LApkHzyKxrw  Assassin’s Creed: https://www.youtube.com/watch?v=u8w9ZmYKpyQ  Warcraft:  Author: Simone Geravini  Licensed by: Perfect Music Library  https://www.youtube.com/watch?v=Tu-iVj0xKT8  Tomb Raider:  Artist : Aakash Gandhi  Title : Eyes of Glory  https://www.youtube.com/watch?v=yTc1Maol2ZA  _________________________________________________________________  videójáték, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, podcast, adaptáció, tomb raider, assassins creed, ezio, altair, desmond, lara croft, játék, gamer, gaming, kocka, kultúra, warcraft, wow, medivh, lore, assassin, silent hill, popkultúra
2:16:26
October 3, 2018
#7 - Média
Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast hetedik adása. A médiáról beszélgetünk, és kifejezetten olyan filmeket válogattunk össze alább, amelyek a narratív történetük mellett a média helyzetére, fejlődésére és mibenlétére is reflektálnak. A téma során időrendben haladunk és megvizsgáljuk, hogyan változott a média és ábrázolása a 70-es évektől mostanáig.  Bevezetés ( - 0:14:17)  Hálózat |Network (0:14:18 – 0:43:47)  A Truman Show (0:43:48 – 1:16:48)  Éjjeli féreg | Nightcrawler (1:16:49 – 1:50:06)  Idegpálya | Nerve (1:50:07 - )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://youtu.be/AYJRHjJ8Vyk  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  Statisztikák:  Huston, A. C., Wright, J. C., Marquis, J., & Green, S. B. (1999). How young children spend their time: television and other activities. Developmental psychology, 35(4), 912.  Word-o-meter: www.wordometer.com  Frissebb kutatás kivonata a CNN-en:  https://edition.cnn.com/2017/10/19/health/children-smartphone-tablet-use-report/index.html  American Gods ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt1898069/?ref_=fn_al_tt_1  Első vlog valaha:  https://www.youtube.com/watch?v=_yIS5tWx4eU  H3 – Bo Burnham:  https://www.youtube.com/watch?v=NV7IN4HzvCI  Bandura – Bobo baba kísérlet:  https://www.youtube.com/watch?v=dmBqwWlJg8U  Hírérték (könyvrészlet; Jewkes-i terminus):  https://goo.gl/pTGxUt  IcePoseidon "legjobb" jelenetei:  https://www.youtube.com/watch?v=NWp5YQ6wjic  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: https://www.youtube.com/watch?v=5R_4-qUwsOk  Network: Sugar Soul – Bruno E. https://www.youtube.com/watch?v=82Tt9MwIAh4  Truman Show: David Hilowitz http://freemusicarchive.org/music/David_Hilowitz/New_Dawn/David_Hilowitz_-_Film_Cue_076_-_New_Dawn  Éjjeli féreg http://freemusicarchive.org/music/Borrtex/Courage/Borrtex_-_01_-_Brave Nerve: https://www.youtube.com/watch?v=4JtD8JEt63o  _________________________________________________________________  network, hálózat, truman show, jim carrey, éjjeli féreg, nightcrawler, nerve, idegpálya, jake gyllenhaal, kritika, beszélgetés, film, podcast, kibeszélő, elemzés, média, internet, új média, hírérték, streaming, televízió
2:21:44
September 12, 2018
#6 - Anime filmek (Miyazaki nélkül)
Spoileres időszakaszok (még több lejjebb):  0:33:50 – 0:48:49  1:17:20 – 1:25:37  1:43:39 – 1:50:35  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast hatodik adása. Terítéken most a japánban őshonos animék állnak. Igyekeztünk az alábbiakban olyan filmeket összegyűjteni, amik megmutatják mitől is lenyűgöző műfaj az anime, és miképpen lehet akár külön művészetként kezelni a maga jogán. Ezúttal Hayao Miyazaki mester műveiből nem válogattunk be darabot, személyének egy külön adást szeretnénk szentelni a jövőben.  Bevezetés ( - 0:15:09)  Mi a neved? | Your Name (0:15:09 - 0:50:06)  Perfect Blue (0:50:07 – 1:28:08)  Az idő fölött járó lány | The Girl Who Leapt Through Time (1:28:09 – 1:52:08)  Szentjánosbogarak sírja | Grave of the Fireflies (1:52:08- )  Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Youtube - https://youtu.be/0P40yiShRag  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat. A mostani adag:  Hayao Miyazaki:  https://www.imdb.com/name/nm0594503/  Murakami - Kafka a Tengerparton:  https://moly.hu/konyvek/murakami-haruki-kafka-a-tengerparton  Mi a mágikus realizmus?  http://fictionkult.hu/cikk/a-magikus-realizmus-676  Death Note ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0877057  Code Geass ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0994314/  Magi ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt2425098/  Neil Gaiman:  https://moly.hu/alkotok/neil-gaiman  Your Name helyszínek (valós vs. rajzolt):  https://www.tofugu.com/japan/your-name-locations/  Szavak Kertje:  https://www.imdb.com/title/tt2591814  Másodpercenként 5 centiméter:  https://www.imdb.com/title/tt0983213  Japán Death Note-film:  https://www.imdb.com/title/tt0758742  Puzsér a sztárokról:  https://www.youtube.com/watch?v=rl0I42gHc4w  Aronofsky a Perfect Blue-ról:  http://www.dazeddigital.com/film-tv/article/37923/1/darren-aronofsky-wanted-to-remake-perfect-blue  Neon Genesis Evangelion:  https://www.imdb.com/title/tt0112159  Paprika ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0851578/  Időről Időre:  https://www.imdb.com/title/tt2194499  Az Élet Szép:  https://www.imdb.com/title/tt0118799/  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető: http://freemusicarchive.org/music/Rushus/Stories/japanese_prog  Your Name: https://www.youtube.com/watch?v=7dcDtXr5dNE  Perfect Blue: Doll Dancing - Puddle of Infinity https://youtu.be/JITcM5gZgkM  Az idő fölött járó lány: http://freemusicarchive.org/music/Audiobinger/~/Good_Times Sze
2:21:08
August 22, 2018
#5 - Középiskolai filmek
Spoileres időszakasz:  01:22:25 – 01:57:24 02:14:40 – 02:21:59  A leírásban további linkeket és információkat találtok, a „több”-fül alatt.  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast ötödik adása. Ebben az adásban olyan filmekkel foglalkozunk, amiknek közös tere a középiskola és közös ideje a serdülőkor dereka. Olyan filmekről beszélgetünk, amiknek sarkalatos pontja az iskolai élet, – a folytonos pletykák, a hierarchiák, a szerelmek, a barátságok – és annak szép vagy éppen drámai pillanataim, a 80-as évektől napjainkig.  Bajos Csajok ( - 0:42:15)  Könnyű Nőcske (0:42:16 – 01:06:47)  13 Reasons Why 1. évad (01:06:48 – 01:59:18)  Breakfast Club (01:59:19 – )  Alternatív linkek:  iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  YouTube - https://www.youtube.com/watch?v=E8QsfkRjYOE  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat.  A mostani adag:  Mikroagressziós videó:  https://www.youtube.com/watch?v=BJL2P0JsAS4  Amanda Todd: https://www.youtube.com/watch?v=xD6dzwD8atY  Burger King:  https://www.youtube.com/watch?v=mnKPEsbTo9s  10 érdekesség a Breakfast Clubról (nem clickbait:D):  https://www.youtube.com/watch?v=9hinbABEpmE  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bajos Csajok: You Can't Fail - Density & Time https://www.youtube.com/watch?v=5uGSNe6w3Vk  Könnyű Nőcske: Jahzzar – Go Easy http://freemusicarchive.org/music/Jahzzar/Travellers_Guide/So_Easy  13 Reasons: Lord Huron - The Night We Met // Dyatic Remix https://www.youtube.com/watch?v=tg_28byUeLM&feature=share  Breakfast Club: Song: Andrew Applepie - Sweet Tomorrow (Vlog Music No Copyright) Music provided by Vlog Music No Copyright. Video Link: https://youtu.be/Nu_oJVdNqwM Subscribe: https://www.youtube.com/channel/UCQZ10uh38Jp5roRziisvH_w
2:24:30
August 1, 2018
#4 - Tárgyalótermi Drámák
Spoileres időszakasz:  02:04:26 – 02:10:04  A leírásban további linkeket és információkat találtok, a „több”-fül alatt.  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast negyedik adása. Ezúttal ismét drámákkal foglalkozunk, azonban most a közös pont a tárgyalótermi helyszín. Az alábbi filmeken keresztül olyan történetekkel foglalkozunk, amik részben vagy teljes egészében jogi eljárások mentén játszódnak, a bíróságon:  A vád tanúja ( - 0:35:43)  Ne bántsátok a feketerigót (0:35:44 – 01:04:33)  American Crime Story – O.J. Simpson (01:04:34 – 01:48:22)  Az esőcsináló (01:48:23 – 02:10:20)  A dicsőség ösvényei (02:10:21 – 02:38:11)  Pontozás (02:38:12 - )  Alternatív linkek: iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2  Letöltés - https://www.4shared.com/s/fl4Pg65Osda  Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat.  A mostani adag: A Feketerigó betiltása:  https://www.independent.co.uk/schools-us-ban-books-kill-mockingbird-huckleberry-finn-minnestota-district-racial-slurs-a8201416.html  John Steinbeck: Érik a Gyümölcs ajánlás:  https://moly.hu/konyvek/john-steinbeck-erik-a-gyumolcs  Elnézést a téves információért – nem a Facebook, hanem a Kindle szerződését olvasták el és nem 37 (:D), hanem 9 óráig tartott: https://blog.mozilla.org/internetcitizen/2017/03/17/read-kindles-terms-and-conditions/  South Park ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt1884035/  National Geographic World War I. sorozat ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt3638584/  Ellenség a Kapuknál ajánlás:  https://www.imdb.com/title/tt0215750/?ref_=nv_sr_1  Első Világháborús karácsonyi film:  https://www.imdb.com/title/tt0424205/  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos)  : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet:  Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  https://www.instagram.com/bope912 - Péternek, a csodálatos artworkért!  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető és pontozás:  Quincas Moreira – Miles Beyond  A vád tanúja:  Artie Shaw - Frenesi  Ne bántsátok a feketerigót:  Chris Haugen – Fresh Fallen Snow  O.J.:  MUSIC CREDIT - ARTEM MUTNY ✘ VK ⇒ https://vk.com/artem_mutniy ✘ Original name ⇒ Встал и пошел  Esőcsináló:  John Deley – Blakey’s Burnout  A dicsőség ösvényei:  Music: March to Victory by Silent Partner  Watch/listen/download: https://youtu.be/ZB7Brgqf3UI
2:46:55
July 11, 2018
#3 - Személyes Drámák
Spoileres időszakasz:  01:31:38 – 01:50:03  Sziasztok,  Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast harmadik adása. Ezúttal a személyes drámákkal foglalkozunk, olyan filmekkel, amik 1-2 szereplőt mozgatnak csupán és az ő erőfeszítéseiket dolgozzák fel, hogy leküzdjenek egy konkrét vagy épp szimbolikus akadályt:  127 óra ( - 0:31:02)  Locke (0:31:03 – 01:07:00)  Sunset Limited (01:07:01 – 01:51:54)  A Fülke (01:51:55 – 02:15:03)  Fűrész (02:15:04 - )  Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) :  Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock  Külön köszönet: Márknak, az intróban nyújtott hangjáért  Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex  Zenék:  Bevezető:  Title : Glen Canyon  Artist : Dan Lebowitz  127 óra:  Track: Sunset  Artist: Whitesand (http://martynlaur.com/; Youtube: https://goo.gl/QxgXXy)  Fülke és Locke:  A „Stress” és a „Long Road Ahead” az Audiobringer (http://www.audiobinger.net/) tulajdonai.  Sunset Limited:  Composer: Nights Amore and Arn Andersson (https://www.arnandersson.com)  Title: Farewell Life  Year: 2015  Fűrész:  Track: https://www.youtube.com/watch?v=kjfoZd35T8s  Artist: https://telegram.me/RapItaliano
2:44:52
June 20, 2018
#2 - Mesterséges Intelligencia
Spoileres időszakasz:  02:18:33 – 02:39:00  Sziasztok, ez itt a Vágatlan Verzió három hetente jelentkező filmes podcast második adása, ahogy a címben is láthattátok a témánk a Mesterséges Intelligencia, mint tudományos vagy filozófiai jelenség, és ezzel kapcsolatban 6 film/sorozat:  200 éves ember: 00:08:07 – 00:32:54  Ghost int he shell: 00:32:55 – 01:01:09  Terminator 2: 01:01:10 – 01:27:05  Ex Machina: 01:27:06 – 01:47:04  Her: 01:47:05 – 02:07:18  Westworld (spoiler mentes): 02:07:19 – 02:18:17  Westworld (spoileres): 02:18:17 – 02:39:01  Pontozás: 02:39:02 -
2:46:42
May 30, 2018
#1 - Marvel Filmes Univerzum
Spoileres részek:  0:58:42 - 1:07:07-ig 2:17:07 - 2:27:26-ig
2:54:27
May 30, 2018
Make your own podcast for free with Anchor!