Skip to main content
Kettes számrendszer

Kettes számrendszer

By Kettes számrendszer

A matematikában a kettes számrendszer világában egy kérdésre kétféle válasz érkezhet: igen vagy nem.
De ez egy egészen más Kettes számrendszer: itt a válaszok kiszámíthatatlanok. Néha még a kérdések is.
műsorvezetők: Behumi Dóri és Veress Dóri
Available on
Apple Podcasts Logo
Spotify Logo
Currently playing episode

Geszti Péter

Kettes számrendszerJun 17, 2022

00:00
01:34:14
Znamenák István

Znamenák István

a kettes számrendszer vendége Znamenák István Jászai Mari-díjas színész, rendező. tulajdonképpen minden korszak és helyszín legendásnak mondható, ahol pályafutása során "megfordult". diploma után a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett, ahol színészként, majd rendezőként és az utolsó évben igazgatóként is dolgozott. az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színháznak 2010 és 2013 között volt tagja, ezt követően az Örkény Színházhoz szerződött. Gothár Péter és Bereményi Géza 1982-es korszakos filmje, a Megáll az idő főszerepe után számos nagy mozi- és tévéfilmben is játszott. legutóbb a számos nemzetközi díjjal kitüntetett Magyarázat mindenre című magyar film főszerepében láthattuk. a beszélgetést januárban, Znamenák István születésnapja után készítettük.

Apr 22, 202401:07:54
Gyémánt Balázs

Gyémánt Balázs

Gyémánt Balázs hivatásos világutazó, blogger és idegenvezető, aki magyarokat utaztat külföldön, és tengeren túlról érkező turistákat kalauzol Budapesten. ezért nem csak titkos és kihagyhatatlan úti célokról érdeklődtünk nála, hanem arról is, hogy Budapest mivel szeretteti meg magát az idegenekkel. Balázs tarisznyájában ott lapulnak coloradói gimnazista évek, New York-i egyetemi gyakornokság, több mint 100 megismert ország, ráadásul hivatalosan is övé a világ második legjobb állása. irigykedjünk együtt szeretettel a mai kettes számrendszerben!

Apr 11, 202401:13:39
Hámori Máté

Hámori Máté

a mai adásban Hámori Máté karmesterrel beszélgetünk. szó lesz a jubiláló Óbudai Danubia Zenekar elmúlt húsz évéről, rendhagyó zenei kísérletekről, koncertekről a legkisebb korosztálynak, hagyományról és jótékonykodásról. olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy komoly-e a klasszikus zene? milyen zenét mutatna meg Mozartnak, ha ma találkozna vele?

Mar 07, 202401:15:03
Kovács András Péter

Kovács András Péter

Kovács András Péter humorista mesél arról, hogy
mi kellett ahhoz, hogy a nagyon következetesen felépített és sikeresen induló jogi pályát lecserélje a Rádiókabaré és a stand-up kedvéért?
ezt a szakmát nem tanítják se kurzuson, se egyetemen - mégis milyen iskolái voltak ebben a műfajban?
igaz-e, hogy a humoristák többnyire szorongó, tépelődő emberek?
mi kell ahhoz, hogy - akár egy sűrű nap után - a legjobb formájában tudja szórakoztatni az embereket estéről estére?
hogy lehet a Dumaszínház aznap esti közönségéről kitalálni, hogy ki a fellépő?

Mar 05, 202401:24:44
Galambos Péter

Galambos Péter

vendégünk Galambos Péter, Galamb. ha netán akad olyan, aki nem ismeri a nevét, a hangját biztosan azonnal felismeri, a Wesley Snipes, Idris Elba, Vin Diesel, Omar Sy, Dwayne Johnson vagy természetesen David Schwimmer által megformált figurákból. rádiós és tévés személyiség, DJ-ként is működik, és nem utolsó sorban a radiocafé Zsebrádió című műsorának egyik kreátora.

Feb 13, 202401:15:41
Csorba Lóci

Csorba Lóci

upsz, ez az adás 2023. májusban készült Csorba Lócival, a Lóci játszik zenekar alapítójával, énekesével, de valahogy kimaradt, most pótoljuk. mindenképp hallgasd meg, ha jobb kedvre derülnél. filmszak, portugál nyelv és bölcsészkar, esküvői bulizenekar, rock-alter-punk banda, mesemusical... ez mind belefér Lóci életébe, és mind profi szinten.

Feb 12, 202401:22:06
Segal Viktor

Segal Viktor

vendégünk Segal Viktor séf, gasztronómiai tanácsadó. beszélgetünk kezdeti tanulóéveiről, külföldi sztárséfek mellett eltöltött kemény napjairól és a tanulságokról. továbbá arról, hogy
miért törvényszerű egy profi konyhán a feszültség és az ego fitogtatása? neki vannak-e más eszközei a hibák kiküszöbölésére? hogyan lehetséges, hogy nagy százalékban a skandináv versenyzők viszik el a Bocuse d'Or díjait, holott gasztronómiai hagyományaik nem kimondottan jelentősek? mi a feladata egy verseny coach-nak? szeretne-e saját éttermet?

Jan 23, 202401:21:23
Penke Bence

Penke Bence

Vendégünk Penke Bence szinkronszínész, a húszéves Momentán Társulat tagja, aki fiatal kora ellenére már szintén húsz éve a szakmában van.
mesél arról, hogy hogyan alakítja egy kisgyerek életét és személyiségét a színházi és filmes lét?
milyen színházi forma az improvizáció, fel lehet-e készülni a legváratlanabb helyzetekre is?
mit tud adni civil embereknek ez a módszer akár nézőként, akár résztvevőként?
a folyamatos improvizáció hogyan jelenik meg a mindennapi életében?
és a beszélgetés végén még egy kis futball-diskurzusra is sor kerül...

Jan 08, 202401:26:12
Beck Zoli

Beck Zoli

A mai adás vendége Beck Zoltán dalszerző, író, a 30y zenekar frontembere, akit többek között X című új nagylemezük december 1-jei megjelenésének apropóján hívtunk meg. elmondása szerint nem készült vidám album, de nem is elsődleges célja a szórakoztatás, inkább a világra reflektál, amiben élünk.
mi történik a romológia tanszéken, ahol tanít, egyáltalán van-e magyar nyelvű szakirodalma ennek a témának?
milyen érzés volt, amikor először találkozott egy élő íróval, akinek a kezében tartotta a könyvét?
egy renitens, rosszalkodó gyerek végül hogyan válik egyetemi tanárrá és alkotóvá, aki figyel és kérdéseket tesz fel, így boncolgatva a világot?
milyen a pécsi élet, hogyan kötődik a városhoz?
és mesél meg nem jelent Cseh Tamás dalokról, amik egy hagyatékból már-már nyomozásba illő módon kerültek elő.

Jan 07, 202401:26:43
Nagy Tamás

Nagy Tamás

Nagy Tamás balettművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense, a Magyar Nemzeti Balett és a Holland Nemzeti Balett sztárja. beszélgetünk magyarországi és nemzetközi táncos karrierről, egy balettos hétköznapjairól, tanításról, és arról, hogy hogyan lesz egy világklasszis szólistából repülőgép pilóta.

Jan 05, 202401:15:60
Tóth Andrej

Tóth Andrej

A Kettes számrendszer vendége Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész.
Beszélgetünk arról, mire jó a plakát, hogyan kell arculatot tervezni egy hajónak vagy egy színháznak, hogy bánjunk a grafikusunkkal, hogyan lehet megtanítani a csendet a fiataloknak, és miért jött létre a veszprémi Kunszt.

Dec 21, 202301:21:59
Szolnoki Péter

Szolnoki Péter

Vendégünk Szolnoki Péter énekes, fuvolista, dalszerző.
hogyan kell elképzelni egy kamasz életét egy katonazenész képzőben? milyen volt a nyolcvanas évektől végignézni testközelből a magyar poptörténetet? milyen a legfoglalkoztatotabb vokalistaként szólókarrierbe kezdeni? hogyan kell nekiállni egy gyerekmusical megírásának? milyen apának tartja magát, és hogyan avatta be három gyermekét a zene világába?

Dec 10, 202301:10:58
Fülei Balázs

Fülei Balázs

Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművésszel beszélgettünk többek között ezekről a kérdésekről: mitől függ, hogy a hasonlóan tehetséges és elkötelezett zenészek közül ki lesz az a maréknyi, aki rendszeresen megtölti a koncerttermeket?

Kell-e Bartók zenéjének befogadásához előképzettség és külön ismeret?
Milyen üzemmódba kerül egy művész a színpadra lépés előtt?
Miért és milyen eszközökkel törekszik arra, hogy a klasszikus zenét megfossza a felesleges pátosztól és közelebb hozza a közönséghez?
És mennyire reális egy rögzített hanganyag akár akusztikailag, akár élményben egy élő koncerthez képest?

Dec 04, 202301:29:04
Zöldi Gergely

Zöldi Gergely

A kettes számrendszer mai adásának vendége Zöldi Gergely műfordító, dramaturg.
beszélgetünk arról, hogy milyen volt részesének lenni a 90-es években induló kereskedelmi tévézésnek? hogyan birkózott meg a feladattal, amikor Mozart Don Giovanni című operájának filmváltozatába reklámokat kellett szerkesztenie? egyáltalán: mit jelent az, hogy filmfelvásárló? hogyan került a Katona József Színház sajtótitkári székébe? milyen kihívást jelent zenés darabot fordítani? és mennyire kényes feladat újrafordítani nagy elődök után ismert drámákat?

Nov 25, 202301:18:25
Epres Attila

Epres Attila

Ezúttal Epres Attila Jászai Mari-díjas színész a két Dóri vendége. A műsorból többek között kiderül, milyen lehet egy balatonlellei vállalati üdülő, miután hazament az utolsó turnus is, és főleg: milyen lehet itt felnőni? miért választotta a színészi pályát az erdészeti szak helyett? milyen útravalóval látta el osztályfőnöke, Szinetár Miklós, mint végzős hallgatót, és milyen tanáccsal fogadta Bodrogi Gyula, amikor felajánlotta első színházi szerződését? több évtizedes társulati lét után miért döntött úgy, hogy szabadúszó lesz? miért szerelmese a motorozásnak, milyen egy igazi stílusos, gentleman járgány, és milyen öltözék ajánlott, ha egy ilyenen ülsz?

Nov 13, 202301:23:26
Kolovratnik Krisztián

Kolovratnik Krisztián

Vendégünk Kolovratnik Krisztián színész. beszélgetünk a családi hátteréről, színészi pályájának indulásáról, a főiskolai és kőszínházi éveiről; hogy valójában miért hagyott fel az aktív színészettel, és mi volt az a felkérés, ami pár éve visszacsábította a filmezéshez. de szó lesz a kerékpározásról, a fotózásról, spanyolországi éveiről és az El Caminóról is.

Nov 07, 202301:21:03
Bujtor Balázs

Bujtor Balázs

Bujtor Balázs hegedűművész, koncertmester. a kettes számrendszerből kiderül többek között, hogy milyen felnevelkedni egy olyan családban, ahol anyai és apai ágon olyan Kossuth-díjas művészek és ikonok vannak, mint Latinovits Zoltán, Bujtor István, Frenreisz Károly, Perényi Miklós és Perényi Eszter? mit kezd egy  gyerek azzal, ha kap egy különleges tehetségek kártyát a zeneakadémiától? mitől jó egy koncertmester, kell-e különleges képesség ehhez a pozícióhoz?

Oct 31, 202301:14:58
Göttinger Pál

Göttinger Pál

Göttinger Pál író, rendező, színész. a vele folytatott beszélgetésből kiderül, hogyan lesz valaki nyolcévesen opera rajongó; mennyire kell pátosszal kezelni az opera műfaját; jártak-e már teherautók Puccini idejében; mit keres egy száz éves asszony a már megírt és leendő színdarabjaiban; izgalmas-e a nézőknek, ha egy kanapén ülve pár ember órákon át beszélget.

Oct 30, 202301:18:25
Száraz Dénes

Száraz Dénes

Vendégünk Száraz Dénes színész, akivel arról beszéltünk, hogy milyen volt felnőni magyar kisfiúként a szlovákiai Érsekújváron? milyen élményekkel távozott Máté Gábor osztályából a Színművészetiről a diploma után, és manapság milyen a kapcsolatuk? melyik rendező és darab indította be a karrierjét? milyen cseles fogásokkal lehet élni színészként egy szappanopera forgatásán, amikor a nagy rohanás akár a végeredményt is lerombolhatja?
mennyire engedheti meg magának, hogy válogasson a szerepek között? és természetesen szó esett szenvedélyéről, az élsportról is.

Sep 27, 202301:11:35
Rudolf Péter

Rudolf Péter

A kettes számrendszer mai vendégére régóta vártunk. Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója, rendezőként és színészként is aktív, ezért nem volt vele egyszerű az egyeztetés, de megérte.
a beszélgetésből egyebek mellett megtudhatjátok, hogy milyen volt a Vígszínház elmúlt évada, igazgatói regnálásának három éve? milyen igazgató: mindig nyitva áll az ajtaja, vagy időpontot kell kérni? elcsendesül a színészbüfé, ha belép? milyen eszközök kellenek egy traumatizált társulat újrakovácsolásához? lehet-e érzékenyíteni és társadalmi kérdésekben állást foglalni pusztán egy-egy darab kiválasztásával? lett-e folytatása ifjúkori költői szárnyalásának, van-e újság, ahol lehozzák a verseit?
a podcast nyár elején készült.

Sep 25, 202301:05:40
Papp Szabi

Papp Szabi

A mai Kettesben Papp Szabi, a Supernem zenekar frontembere lesz a vendég. az igazán felszabadult és pörgős beszélgetésből kiderül, hogy egyenes út vezet-e a rock and rollhoz, ha a gyerekkori szobád falán brazil focicsillagok, a The Rolling Stones vagy a Hair szereplőinek képei virítanak? mi történik a turnébuszban a koncertek előtt és után, és ezt túl lehet-e élni? miért kel "reggel" 3-kor, és mit csinál reggel 6-kor a Múzeumkertben Szabi?

Sep 12, 202301:22:56
Vásáry Tamás

Vásáry Tamás

A mai adásban a csodálatos Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester lesz a vendég. az idén 90 éves művész úr azonnal elbűvölte a két Dórit kedvességével és humorával. különleges történeteket hallhatunk tőle Kodály Zoltánról, Dohnányi Ernőről, Fisher Anniról. kiderül, miért hagyott fel a koncertezéssel mint zongoraművész, és miért kedvesebb neki a dirigálás. szó lesz még ajándék zongoráról, ifjúkori szárnypróbálgatásokról a világ vezető zenekaraival, lélekvándorlásról és elhagyott gyermekek támogatásáról.

Sep 11, 202301:17:35
Martos Gábor

Martos Gábor

Martos Gábor művészeti író - jobb híján használja ezt a titulust, hiszen mit is mondjon magáról az, aki nem művészettörténész, de PHD-je van műkereskedelem elméletből, és erről ír könyveket - szóval Gábor érkezik, minden bölcsességével, humorával, iróniájával, és a nők művészetben elfoglalt (vagy megkapott? esetleg kitapososott?) helyéről beszélgetünk vele. nyugi, nem leszünk sem kékharisnyák, sem überfeministák, csak kíváncsiak!

Sep 06, 202301:21:41
Csőre Gábor

Csőre Gábor

Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színész a két Dóri vendége. Vajon milyen érzés volt Gábornak először Eric Cartman, az ikonikus South Park figura szerepébe bújni?  Mit jelentett számára Marton László a főiskolán, majd később a Vígszínházban töltött évei során? Mit adhat a kőszínházi és a szabadúszó életforma?

Jun 07, 202301:06:57
Csonka András

Csonka András

Csonka Andrásról  már a műsor elején kiderül a valódi neve, ami bizony nem is András, de nem is Bandi... Egy valójában introvertált és drámai vonásokkal is bíró fiatalember hogyan lesz énekes-táncos komikus, a szó legnemesebb értelmében? Vajon kik lehetnek az aranykártyás barátai vendégünknek, és ő maga milyen barát? Lesz-e Csonka Pici Ványa bácsi valaha? (fotó: Doron Ritter)

Jun 04, 202301:18:40
Kelemen Barnabás

Kelemen Barnabás

Szó lesz Barnabás csodálatos karrierjéről és családjáról is, de leginkább arról, hogy miért tartja vendégünk szívügyének a zeneoktatás minőségének javítását, az utánpótlás nevelést az országban? Meddig voltak benne Barnabás 1700-as évekből származó hegedűjében az előző tulajdonosok és mikor költöztek ki belőle? Hogyan dolgozták fel a meg nem született gyermekeik emlékét feleségével?

May 26, 202301:20:36
Hevér Gábor

Hevér Gábor

Hevér Gáborról ma megtudhatjuk, hogy  átmászott-e gyerekként a szegedi régi híd korlátján, habár ez iszonyú veszélyes? Átúszta-e a Tiszát, holott ez szigorúan tilos? Kitanult-e egy rendes szakmát a színészet mellett? Hogy játszott egy este két színpadon egyszerre Miskolcon? Milyen érzéseket kelt benne, amikor manapság elmegy a Nemzeti Színház épülete mellett? Hogy tudja leszerelni az üvöltöző rendezőket? Hogy gyújtott fel egy házat?

May 24, 202301:19:53
Váradi Gergely

Váradi Gergely

Váradi Gergely színész, a népszerű Besúgó című sorozat főszereplője. Milyen kihívások elé állította egy ellentmondásos figura megformálása, már a pályája legelején? Miként lehetett a pandémia alatt filmet forgatni? Mi történt pontosan az SZFE "elfoglalásakor" és milyen érzés volt részt venni az események sűrűjében, majd a végén feladni?

May 22, 202301:29:06
Elek Ferenc

Elek Ferenc

Elek Ferenc, Jászai Mari-díjas színész, a budapesti Katona József Színház művésze lesz a beszélgetőpartnerünk. ha velünk tartotok, többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptok: Ferenc, Ferkó vagy Feri a megfelelő megszólítás?  Össze tud-e szerelni például egy buszt?  Hogyan került a Katona színpadára Wagner helyett Csehov?  Van-e kis szerep, és kinőhető-e bármilyen "skatulya"?  Milyen eszközei vannak a feszültség kezelésére akár színházban, akár a magánéletben?

May 17, 202301:28:10
Jókuti András

Jókuti András

Világjáró, világevő, publicista, blogger, ceremóniamester, műsorvezető, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia tagja, a Forbes Magyarország munkatársa, és még oly sok minden más, hogy felsorolni is sok lenne... Hogy jut be olyan világhírű éttermekbe, ahova senkinek nem sikerül? Hogy neveli a gyerekeit jó ízekre? Szerinte mi az élet értelme? Jókuti András a Kettesben.

Mar 31, 202301:24:40
Kálid Artúr

Kálid Artúr

Kálid Artúr, aki Will Smith és Jamie Foxx állandó magyar hangja, egy új előadása kapcsán érkezik hozzánk: az Ölelj át c. darab a házastárs elvesztését követő újrakezdésről szól. Artúrt ezért saját életének újrakezdéseiről, fordulópontjairól kérdezzük: milyen út vezetett a nevelőintézetből a Vígszínház színpadáig, a hősszerelmes szerepektől a vígjátéki alakításokig, hogy élte meg szeretett színháza, a Bárka széthullását, miért állt be a szinkronszínészek jogait képviselő szakszervezetbe? De szó lesz arról is, milyen fekete bőrszínnel élni ma Magyarországon és milyen elvált házastársakat játszani a feleségével?

Mar 28, 202301:17:55
Gyabronka József

Gyabronka József

Elfogultan szeretjük Gyabronka József színészetét, nem tehetünk róla: Madách Színház, Bárka, Krétakör, tévéjátékok, filmek és szinkronszerepek: mindenhol felejthetetlen alakítást nyújtott. Nem lesz szó Móka Mikiről, de lesz Dante Pokláról.

Mar 14, 202301:19:57
Szendrői Csaba

Szendrői Csaba

Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere a vendégünk. Kiderül, hogy hogyan kell ejteni új kötetének címét, a Féyn-t, szereti-e ,ha költőnek titulálják, milyen tetoválásokat találunk a testén, milyen a viszonya az ezoterikus műsorokhoz, illetve mennyire inspiráló közeg egy katolikus bentlakásos iskola?

Mar 13, 202301:18:49
Nagy Sándor

Nagy Sándor

"A rabságban a szabadság elvét kell követni!" - Kerényi Imre mottóját - aki Sanyi mesterségtanára volt -  értelmezzük a műsorban, aztán megtudjuk, mit gondol vendégünk arról,  hogy a zenés színház kisebb presztizsű, mint a próza. Kiderül, mitől ment el a hangja tíz évre Sanyinak és hogy élte túl ezt az időszakot. Beszélünk arról is, hogy vidéki gyökerei mit adnak felnőtt életéhez, hogy szórakoztatott falusi esküvőkön Sanyi 13 évesen egy egész násznépet, és hogy mennyire szerelmes típus.

Mar 12, 202301:11:20
Keveházi Gábor

Keveházi Gábor

A 70. születésnapját ünneplő Keveházi Gábor balettművész volt a vendégünk. Hogyan lett balettnövendék az ízig-vérig focista családból származó kisfiúból? Melyik volt a döntő pillanat, amikor kiderült, hogy a színpad lesz az élete? Milyen a jó színházvezető? Milyen lehetőségei voltak egy igazi balett-szupersztárnak a vasfüggönyön innen?

Mar 11, 202301:21:33
Balázs Zoli

Balázs Zoli

Balázs Zoli az egyik legkülönlegesebb kortárs magyar színházi gondolkodó, a Maladype színház alapítója, rendezője, és olykor színésze. Bejárja az egész világot az előadásaival, amelyek mindig  valamilyen kiemelkedő élményt nyújtanak a közönségnek - közömbösen senki nem megy haza. Ki ez az ember? Honnan érkezett és hová tart?

Mar 10, 202301:23:29
Muhi András

Muhi András

A Csepeli Kovácsológyár igazgatói székét 44 évesen filmezésre cserélte. Megalapította az Inforg Stúdiót, amellyel több mint  200 filmet készített. Muhi András filmproducer a Larry készítésének körülményeiről, A testről és lélekről Oscar gálájáról és Morcsányi Gézával töltött moszkvai útjáról is mesél.

Jan 30, 202301:20:27
Janklovics Péter

Janklovics Péter

Milyen gyerek volt Janklovics Peti? (na, vajon...) Miért nem próbálta ki magát hamarabb standuposként, habár MINDENKI ezt javasolta neki, aki ismerte őt? Hogyan néz ki belülről egy stand up produkció? És más érdekességek Janklovics Péter színésszel, humoristával egy év végi beszélgetésben.

Jan 25, 202301:14:26
László Boldizsár

László Boldizsár

A Cotton Club Singers alapító-énekese ma már a magyar oparaénekesek egyik kiválósága. Vajon milyen út vezet egyik műfajból a másikba? Hogyan fogadta be a könnyűzenéből érkező művészt az opera zárt közössége? A beszélgetésből nem csak ez derül ki, hanem az is, hogy Boldizsár idén hasonlóan megdöbbentő váltásra készül, ha sikerül neki.

Jan 05, 202301:23:42
Bíró Lajos

Bíró Lajos

Bíró Lajos séf a Kettes számrendszer vendége. Ebből a beszélgetésből is kiderül, nem véletlen kapta Lajos egyetlen könyve azt a címet, hogy Sok vagyok. Lajos tényleg sok. De mi így szeretjük: szaftos vagy meredek történeteivel, óriási dumájával, és persze hatalmas szívével.

Jan 04, 202301:24:54
Animal Cannibals

Animal Cannibals

Qka MC és Ricsipí a Kettes számrendszerben a pályán eddig eltöltött 30 évükről mesélnek: hogy rappeltek a '90-es években és mik a műfaj és a zeneipar játékszabályai most.

Dec 30, 202201:17:13
Medveczky Balázs

Medveczky Balázs

Medveczky Balázs híres karmester famíliába született, de vajon szülei, nagyszülei sikerei nyomasztották-e valaha, amikor úgy döntött, saját útját is művészként képzeli el? Pályakezdőként hogy volt bátorsága otthagyni a Vígszínházat, minden (második) kezdő színész álmát? Hogy látja az elmúlt évek színházi botrányait és az azokból kialakult  szakmán belüli és kívüli diskurzust?

Dec 12, 202201:10:33
Szabó Kimmel Tamás

Szabó Kimmel Tamás

A Kettes számrendszer rádióba költözött. Stúdióvendégünk Szabó Kimmel Tamás színész volt, aki előszeretettel vállal el színházon kívüli feladatokat is, három hete például a frissen indult radiocafé reggeli műsorvezetője lett, így mostantól kollégánk is egyben.

Dec 02, 202201:18:51
Bányai Kelemen Barna

Bányai Kelemen Barna

Bányai Kelemen Barna a vendégünk, a Katona József Színház művésze. Szó lesz marosvásárhelyi gyerekkoráról a régi rendszerben, a csakazértis színésszé válásáról, csodálatos karrier útjáról, ami a határon túlról Budapest egyik vezető színházi társulatába vezette. Továbbá filmről, 40. születésnapról és álmokról.

Nov 22, 202201:16:58
Dés László

Dés László

Mi érdekli leginkább Petőfiben, aki a következő nagyobb lélegzetű munkájának főszereplője? Milyen volt élete első színházi munkája zöldfülűként? Hogy ette meg őt akkor Lázár Kati reggelire?

Miért ért véget a sikerei csúcsán a Jazz meg az, és vendégünk hibásnak érzi-e magát ebben?

Hogy érinti, hogy a tanárok melletti kiállás indulója lett a Grund című szerzeménye? És, ha már Pál utcai fiúk: hogy kell tragikus végű regényből zenés színházi produkciót írni úgy, hogy a nézők ne zokogva menjenek haza?

Nov 14, 202201:15:54
Geszti Péter

Geszti Péter

Mindannyian ismerjük, de életkortól és ízléstől függően más-más munkáját, produkcióját, ötletét tartjuk hozzánk közelállónak. 58 éves, de eddig 100 évre való életművet hozott létre reklámszakemberként, előadóként, szövegíróként stb… Ebben a podcastban tépelődünk vele olyan kérdésekről, amelyek érdeklik őt is, minket is.

Jun 17, 202201:34:14
Novák Péter

Novák Péter

Novák Pétert zenél, műsort vezet, színházi produkciókat hoz létre, ugyanúgy, mint régen, de interjúkat és egyéb médiaszerepléseket nem vállal, csak nagyon ritkán. Az ember, akinek mindenről van véleménye, keveset hallatja a hangját. Vajon miért?

Jun 11, 202201:13:27
Makranczi Zalán

Makranczi Zalán

Makranczi Zalán keresett színész szinkronban, tévében, színházban. Miért vállalja a bulvárban való aktív szereplést? Mire használja az ismertségét? Miért ment el a kedve a színháztól? Milyen módszerrel, életszemlélettel küzd meg a nehéz helyzetekkel? Stb.

Jun 03, 202201:00:35
Ernyey Béla

Ernyey Béla


Milyen szerepre vágyik az idén 80 éves Ernyey Béla? Miért nem kapja meg? Miért érzi úgy, hogy itthon „idegenszagú”? Miért ment külföldre a szabadságért 1974-ben, ahelyett, hogy itthon harcolt volna érte? Mi volt a különbség Budapest és Bécs között régen és mi most? Milyen szerepre vágyik az idén 80 éves Ernyey Béla? Miért nem kapja meg? Miért érzi úgy, hogy itthon „idegenszagú”? Miért ment külföldre a szabadságért 1974-ben, ahelyett, hogy itthon harcolt volna érte? Mi volt a különbség Budapest és Bécs között régen és mi most? 

May 26, 202201:13:54
Járai Máté

Járai Máté

Járai Máté évek óta kizárólag főszerepeket játszik vidéki színházakban, színészi munkáját számtalan díjjal jutalmazták már, a nagyközönség mégis azóta ismeri igazán, amióta szerepelt egy reality műsorban. Vajon celebként tekint magára? Nem tárulkozik ki túlzottan a magánéletével kapcsolatban? Nem zavarja, ha jobban érdekli a közönséget a nyitott házassága mint a színészi teljesítménye? Elégedett azzal, ahogy a színházi szakma értékeli a tudását?

May 20, 202201:49:27