Skip to main content
Vénusz Projekt

Vénusz Projekt

By Vénusz Projekt

Kétheti podcast érdekes nőkkel, nem csak nőknek érdekes témákról.
Available on
Apple Podcasts Logo
Google Podcasts Logo
Overcast Logo
RadioPublic Logo
Spotify Logo
Currently playing episode

Néder Panni - Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture

Vénusz ProjektApr 30, 2024

00:00
01:06:17
Néder Panni - Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture

Néder Panni - Magyar #Metoo-leckék és a cancel culture

A “magyar #Metoo” Marton László színházi rendező ügyével kezdődött, majd már ugyan nem szexuális-, de mindenképp hatalommal való visszaélés és bántalmazás kontextusában Eszenyi Enikővel folytatódott. Róla és a hazai színházi szakmáról, közegről Néder Panni színházi rendező indított párbeszédet egy Facebook-bejegyzéssel 2017-ben. Szemben az Egyesült Államokkal, ahonnan a #Metoo mozgalom indulását datáljuk,  Magyarországon úgy tűnik, mintha ezeknek az ügyeknek, panaszoknak, belső vizsgálatoknak még a nyilvános kiállások ellenére sem lettek volna valódi következményei, és jóvátételről sem beszélhetünk. A hasonló ügyeket gyakran próbálja a közvélemény elkenni azzal, hogy utólag már nem lehet igazságot tenni, idővel érvényüket vesztik - és zárt rendszerként ehhez sokszor a jog is asszisztál.

Hogyan ismerhetjük fel, hogy bántalmazás áldozatai vagyunk egy munkahelyen vagy egy emberi kapcsolatban - és mi jön utána? Melyik terepen mennyire meghatározottak ezek a fogalmak? Miért vagyunk bizonyos közegekkel elnézőbbek, és hol húzódik a közösség felelőssége? Van nálunk kultúrája a szembenézésnek, a bocsánatkérésnek, a bűnhődésnek? Mit tanultunk, mit nem tanultunk a #Metoo-ból? Miért káros “az őrült zseni” mítosza? Lehet-e össztársadalmi érdekünk, hogy a hatalommal való visszaélés valóban szankcionálva legyen - és miért lehet egyes közegekben, pozíciókban ennek az ellenkezője az érdek? Mire jó, és mire nem jó a cancel culture, avagy az eltörlés kultúrája?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Néder Pannival beszélgettünk a Budapest-Berlin-London tengelyen. 

Apr 30, 202401:06:17
Döbrösi Laura - Öngondoskodás és önazonosság a színpadon, a közösségi médián és azon túl

Döbrösi Laura - Öngondoskodás és önazonosság a színpadon, a közösségi médián és azon túl

Döbrösi Laura az elmúlt években az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésznője volt, és bár szabadúszó színészként továbbra is játszik, sőt, úgy döntött, érdemes több lábon állnia: klímaaktivistaként műanyagmentességről, a környezettudatos civil lét kihívásairól, szigorúzöld életmódja megszelídüléséről; társadalom- és hatalomkritikus, közjóban gondolkodó emberként a színházi és filmes közeggel járó dilemmákról, (ön)ellentmondásokról és kiégési hajlamról is beszél. Emellett másfél éve elindította saját arcjóga vállalkozását Tükörország néven, ami mind a környezettudatossághoz, mind az öngondoskodáshoz és a nők kapitalista fiatalságkultusszal való kizsákmányolásához is kapcsolódik. 

Ebben a Vénusz Projekt epizódban a fenti témákon túl szó esik egyéni és össztársadalmi kiégésről, a színészek és a politika viszonyáról, komplexusokról, munkába menekülésről és megküzdésről; vita-, kérdezési- és bocsánatkérési kultúráról, és háborús tudósításról is.


A Tükörországot keresd itt: https://www.tukororszagfaceyoga.hu/ vagy itt: https://www.instagram.com/tukororszagfaceyoga/

Döbrösi Laura nyilvános közösségi média oldala: https://www.instagram.com/dobrosilaurawerk/

Apr 16, 202401:01:12
Világszép Alapítvány: Hogyan lehet létrehozni a magyar gyermekvédelem hibáit?

Világszép Alapítvány: Hogyan lehet létrehozni a magyar gyermekvédelem hibáit?

Ahogy ezt az epizódot készítjük, a hazai sajtó újra a bicskei gyermekotthonban történt szexuális visszaélésektől hangos. A kegyelmi ügy egyebek mellett, de egyáltalán nem mellékesen rendszerszintű problémákra, mulasztásokra is rávilágít, és az egykori és jelenlegi állami gondozott gyerekeknek, a szexuális erőszak áldozatainak és a gyerekvédelemmel foglalkozó civileknek is nagy érvágás. Eközben a gyerekvédelem egyre gyakrabban válik politikai eszközzé itthon.


Hogyan lehetne a gyerekvédelem kevésbé kiszolgáltatott, mind a benne élő gyerekeknek, mind a benne dolgozó felnőtteknek? Miért a civil szervezetek és önkénteseik látnak el egy sor olyan feladatot, amit a mindenkori államnak kéne? Kapacitáshiány, pénzhiány, a törvények sajátossága, vagy a rendszernek nem is része az erre való gondolás? Mik az állami gondozásban felnövő lányok és nők sajátos problémái? Hol húzza meg a határt az ember, hogy ne vesszen el teljesen mások segítésében?


Ebben a Vénusz Projekt epizódban a Világszép Alapítvány munkatársával, Marton Krisztával beszélgetünk, akik állami gondozott gyerekeket mentorlának, szerveznek egyéni és kiscsoportos programokat. 

Apr 02, 202445:18
Magyar Menyasszony - Nemdivat kiállítás a pártától az emancipációig Simonovics Ildikó kurátorral

Magyar Menyasszony - Nemdivat kiállítás a pártától az emancipációig Simonovics Ildikó kurátorral

A Magyar Menyasszony a neve ellenére sem magyarnak, sem esküvőinek nem indult, végül pedig inkább nőtörténeti kiállítás lett belőle: ötszáz évvel ezelőttől napjainkig a házasságon és a menyasszonyszerepen keresztül igyekszik bemutatni, hogyan alakultak a “női sorsok”, a nők szerepei és lehetőségei a társadalomban. A múzeumok, intézményes művészeti terek általánosságban férfiak által dominált helyek világszerte, legyen szó kortárs vagy klasszikus művészetről - és ugyanez igaz az esküvőkre is, amik még mindig - vagy egyre inkább - nagyobb terhet helyeznek a nőkre, mint a férfiakra.

Ahány ember, közösség, társadalmi osztály, kultúra, annyi féle családi vagy párkapcsolati konstrukció. Mégis házasodunk, de nagyon. Miért ragaszkodik a házassághoz egy olyan társadalom, ahol a házasság amúgy is konzervatív intézménye még konzervatívabb, ahol az azonos nemű párok nem házasodhatnak, ahol a házasság már nem is tölti be azt a funkciót, amire eredetileg kitalálták? Miért költünk rá vagyonokat? Tényleg demokratikusabb a házasság, amióta a 19. században felállt egy ezzel foglalkozó komplett iparág? És mi a helyzet a bridezillákkal?
A Magyar Menyasszony kiállítás kapcsán Simonovics Ildikó muzeológussal beszélgettünk.

Az adás a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával készült. A Magyar Menyasszony kiállítás augusztus 25-ig látható, az azonos néven futó projekthez bárki csatlakozhat a Facebookon.
Mar 19, 202454:41
Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász - Nem kell hozzá méh, hogy segíteni tudj egy méhen

Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász - Nem kell hozzá méh, hogy segíteni tudj egy méhen

Dr. Benkovics Júlia szülés után jött rá, hogy mennyire kevés információja van a kismamáknak a szülőszobában - bizony még nőgyógyászként is. Ezért kezdte ismereteit az Instagramon publikálni. Mára tízezrek követik és Magunkról címen könyv formájában is olvashatjuk.

Honnan tudjuk laikusként, mi a hiteles információ, ha a szexuális egészségünk a tét? Miért nem értjük a hüvelygombát, miközben embereket küldünk az űrbe? Okozhat a Hold állása kellemetlen panaszokat? És hogyan találjuk meg a számunkra legjobb nőgyógyászt?

Dr. Benkovics Júliát keresd @drbenkovicsjulia néven a közösségi médián, illetve budai rendelőjében, Magunkról című könyvét pedig a boltokban.

Mar 05, 202445:57
LIB Women’s Store: Játékszerektől a szabályozásig

LIB Women’s Store: Játékszerektől a szabályozásig

Dobó Nagy Fanni és Téglásy Lili boltja, a LIB Women’s Store a Paulay Ede utcában kínál nő-specifikus szexuális segédeszközöket. 2022-ben nyitottak, és minden nehézség ellenére is kialakítottak egy befogadó, nyitott közeget, ahol magyarok és turisták egyaránt vásárolnak. 


Hogyan alapított két művészettörténész szexshopot Budapesten? Milyen akadályokba ütköztek? Honnan vettek a LIB Women’s Store alapítói inspirációt, mi volt a céljuk a bolttal? Mit ajánlanak ők azoknak a nőknek, akik betérnek, és azoknak a szülőknek, akik boldog gyerekeket akarnak nevelni? És mit lehet pontosan ebben a boltban vásárolni? 


Erről kérdeztük őket a legújabb Vénusz Projekt epizódban. 

Feb 20, 202435:21
Gáldi Vinkó Andi, fotós: Az a siker, ha mindig van egy következő terved

Gáldi Vinkó Andi, fotós: Az a siker, ha mindig van egy következő terved

“A szocalizmusban felnövő magyarként és napjaink médiamanipulációjával együtt élőként másokhoz hasonlóan magamban is hatalmas bizonytalanságot érzek azzal kapcsolatban, hogy mi valódi, és mi nem. Mindent megkérdőjelezek. Tényleg jön a világvége? Hiba volt gyereket szülni? Kinek higgyek?”, tette fel a kérdést Gáldi Vinkó Andi fotóművész a Guardiannek egy tavaly novemberben vele készült interjúban.

Az anyaság tabuit megmutató Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I'm Back (Bocs, szültem, eltűntem, de most már itt vagyok) című könyve bejárta a legnevesebb külföldi művészeti lapokat, köztük a Vogue-ot, a Le Monde-ot és a Dazed-et, és megkapta a legfontosabb brit fotóskönyv-díjat, a Kraszna-Krauszt is.

Mit jelent nőnek lenni a művészetben, és hogyan változik ez az anyasággal? Válunk anyává, vagy hirtelen ott találjuk magunkat? Mi történik a testünkkel, a hormonjainkkal, a gondolatainkkal, a barátainkkal, a vágyainkkal, a karrierünkkel és a szennyesünkkel? Hogyan lehet megmutatni azt, amit senki nem mond el? És mi történik, ha vizualizáljuk azt, amit “nem szokás”?
Ebben az epizódban Gáldi Vinkó Andival beszélgetünk.
Feb 06, 202401:15:54
Benedek Ágota x Vénusz Projekt - Művészet és aktivizmus, üvegbuborék, szemöldöktippek és a maszturbálás szinonimái

Benedek Ágota x Vénusz Projekt - Művészet és aktivizmus, üvegbuborék, szemöldöktippek és a maszturbálás szinonimái

Benedek Ágota író és forgatókönyvíró a legnagyobb hazai könyvkiadó, a Libri sikerszerzője volt, a Rumbarumbamm című karanténnapló és az Állva maszturbálok című szorongásnapló sikerlistás lett, többször újranyomták őket, sorozat is készül belőlük. Új kiadója, a hazai piacon sok szempontból kísérletinek számító Leányvállalat alakulása szinte teljesen egybeesett a könyvfóliázó botránnyal és azzal, hogy a kormányközeli Matthias Corvinus Collegium a Libri többségi tulajdonosa lett. Ágota új, harmadik könyvében, az Akkor inkább már most megdöglök-ben és azon túl is nyíltan beszél olyan témákról, mint politikai aktivizmus, szorongás, krízisek, abortusz, nemi betegségek, hormonok és különböző fertályak. 

Mennyire jó ötlet ma Magyarországon - vagy bárhol a világon - független könyvkiadót csinálni? Muszáj-e egy művésznek, egy alkotónak bevonódnia az aktuálpolitikába - avagy tényleg cinkos, aki néma? Hogyan öregszenek ezek a műalkotások? Lehet és érdemes szerzőként komolyan venni az olyan felülről jövő (ál)kérdéseket, mint a fóliázás, az LMBTQ- vagy a “gender-ügy”? Mennyi aktivizmust engedhet meg magának egy művész és egy újságíró? Mit csináljunk, ha a politika az életünkre tör, és hogyan törjük át az üvegbuborékot? Lesz negyedik könyv? És ki milyen fésűvel fésüli a szemöldökét? 

Minderre a Vénusz Projekt (nem túl) karácsonyi különkiadásában keressük a válaszokat.

Dec 12, 202350:48
Vitiligo, szépségipar, és a nők felé támasztott elvárások - Széles Adriennel

Vitiligo, szépségipar, és a nők felé támasztott elvárások - Széles Adriennel

Vitiligo - csak hófehér foltok, de mégis emberek milliói érzik rosszul magukat a bőrükben miatta. Ez a rejtélyes autoimmun betegség Magyarországon körülbelül száz-kétszázezer embert - nőket, férfiakat, fiatalokat, időseket - érint. Nem ritka állapotról van szó, vitiligoval élőket, hát még vitiligós nőket mégis alig látunk a médiában, a reklámokban, a szépségpiacon.

Milyen a jó médiareprezentáció, ha másságról van szó? Hol vannak a body positivity határai? Mire kell figyelnie annak, akit a teste “másságáért” felkarol a szépségipar - és vele azok a márkák, akik egyben nők millióinak testképzavaraiból is profitálnak? Miért aggódunk jobban a vitiligós nőkért, mint a férfiakért? Hogyan képes a testképzavar megváltoztatni minket és a környezetünket?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Széles Adrienn vitiligo-nagykövet járt nálunk, aki médiaszerepléseivel elsőként hívta fel a figyelmet Magyarországon erre a bőrbetegségre - amit ő okkal nem szeret betegségnek nevezni. Adrienn 2015-ben, a Vitiligo világnapján nagyszabású kampányt indított, hogy megismertesse az emberekkel a vitiligot, azóta pedig a több tízezer hazai tagot számláló Vitiligo Hungary közösség vezető alakja, éves találkozók szervezője - és karrierjét tette fel arra, hogy a sorstársainak segítsen.

Nov 14, 202343:50
Gyerekvállalás 30 alatt? - Bányai Judittal

Gyerekvállalás 30 alatt? - Bányai Judittal

Bányai Judit influenszerként, vállalkozóként (Siss Creation) és a Nem akarok beleszólni trió egyik tagjaként vált ismertté a közösségi médiában, ahol rendszeresen osztott meg őszinte és ironikus tartalmakat a gyerekeiről, a szülőség nehézségeiről és - számára - szépségeiről, bevállalva, hogy a húszas évei elején, tudatosan lett anya. Ezzel viszont az utóbbi időben felhagyott, hogy jobban el tudja választani az offline és online életét, és megvédje a gyerekei jogait, privát szféráját.

Hol kell meghúznia a határt annak, akit emberek tízezrei követnek? Milyen kritikák érik a fiatal anyákat, és hogyan tekint rájuk a társadalom egy olyan országban, ahol a kormány "családbarát" kampányai folyamatosan a harminc év alatti nők gyerekvállalását ösztönzik? Milyen a gen-z, ha anya? Vállalkozás anyaként - privilégium, vagy mindenki meg tudja csinálni? Miért nem akarja, tudja mindenki ezt az életet élni?! És miért (nem) alkalmas a közösségi média arra, hogy megismerjük a másikat?


Judit személyes oldala: https://www.instagram.com/judit_banyai/

Siss Creation: https://www.instagram.com/siss_creation/

Nem akarok beleszólni: https://www.instagram.com/nemakarokbeleszolni/

Oct 31, 202343:34
Hormonmentes életmód Cserháti-Herold Jankával

Hormonmentes életmód Cserháti-Herold Jankával

2015-ben indult Magyarország első, hormonmentes fogamzásgátlási eszközökre specializálódott webáruháza, a Hormonmentes.hu, részben Cserháti-Herold Jankának köszönhetően. Janka saját tapasztalatai, élményei miatt fordult a hormonmentesség felé, azóta pedig alaposan beleásta magát a témába: vállalkozását ma már okleveles szakemberként, szakemberekkel együttműködésben csinálja. 

Ebben a Vénusz Projekt epizódban a hormonmentes léttől; a fogamzásgátlás privilégiumán; és a hormonos fogamzásgátlók és a feminizmus kapcsolatán át; beszéltünk Janka személyes felelősségéről, és sok minden másról is. 

Keresd Jankáékat online és a közösségi médián: 

https://hormonmentes.hu/

https://www.instagram.com/hormonmentes/

https://www.facebook.com/hormonmentes.hu

Oct 17, 202301:01:58
Mentális betegségekről és stigmákról, takarítónő-sztereotípiák nélkül - Fodor Barbara, Clean with Barbie
Oct 03, 202350:09
Sexual education, journalism and the online sphere with Sophia Smith Galer

Sexual education, journalism and the online sphere with Sophia Smith Galer

Sophia Smith Galer is an author and journalist. Her first book, Losing it or Mielőtt elveszíted is available in the bookshops both in English and Hungarian.

In this episode, we spoke about the internet, journalism and where the two meet, as well as the new Hungarian law on LGBT books, propaganda and sexual education, a topic she cover extensively in her book.
Sep 19, 202329:43
Függetlenség, jó kávé és még jobb könyvek Pecák Judittal

Függetlenség, jó kávé és még jobb könyvek Pecák Judittal

Pecák Judit 2010-ben költözött haza, és nem sokkal utána vette át a Massolit Books and Cafe-t. Azóta kiszolgálták a CEU-s diákokat, a külföldi könyvrajongókat és egyre inkább a budapestieket is. 

De mi az a Massolit? Hogyan egyensúlyozzák a könyveket, a speciality kávét, a kézműves mézet, a termelői és a kertet? Milyen előnyei és hátrányai vannak a függetlenségnek ma Magyarországon? Hogyan láthatjuk a fóliázós törvényt egy független könyvesbolt szemszögéből? És lesz fólia a Massolit-ban? 

Judit a Nagy Diófa utcai üzletből jelentkezett be a Vénusz Projekt legújabb adásába.

Sep 05, 202343:48
Transzgenerációs traumáink a pszichológiában és a művészetben

Transzgenerációs traumáink a pszichológiában és a művészetben

Transzgenerációs traumáink a pszichológiában és a művészetben

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és Koltay Dorottya Szonja festőművész a Kolorádó fesztiválon csatlakoztak hozzánk, hogy megvitassuk a transzgenerációs traumák eredetét, feldolgozását és jelenlétét a hétköznapokban, a társadalomban és a művészetben.

Mennyire nem-specifikusak a traumáink? Vannak “női” traumák? Hogyan jelennek meg a pszichológiában, a kultúrában, a művészetben és ezek határterületein, az identitásképzésben - és hogyan hatnak egymásra ezek a látszólag teljesen különböző tudományok?

Több százan néztetek, hallgattatok meg minket élőben a júliusi Kolorádó Fesztiválon. Most visszahallgathatod a beszélgetést ezzel a két csodálatosan inspiráló nővel - keresd minden platformon!

Aug 22, 202356:44
Nők elleni erőszak a szülőszobán innen és túl - Az EMMA Egyesület munkatársaival

Nők elleni erőszak a szülőszobán innen és túl - Az EMMA Egyesület munkatársaival

Szülészeti erőszak. Nem csak nők elleni erőszak: rendszerhiba és egyetemes intézményi probléma, ami a jogvédők szerint elsősorban a patriarchális logikában gyökerezik. Hol máshol csúcsosodna ki, mint a “női privilégium” kiteljesedésének legfontosabb színterén, a szülőszobában, és ki más lehetne az elszenvedője, mint napjaink egyik legátpolitizáltabb entitása: a női test. Miközben Magyarországon orvos- és forráshiány miatt folyamatosan zárnak be a szülészetek, a kormány különféle intézkedésekkel nyíltan ösztönzi szülésre a nőket. De mit mond el egy országról és egy társadalomról az, ahogy a nőkkel, különösen a szülő nőkkel bánik?


A szülészeti erőszak nem csak a szülő nők problémája, de nem is csak a nőké. Hogyan érvényesül a patriarchális logika az egészségügyben? Mi a szülészeti erőszak - és mi nem az? Vannak veszélyeztetett csoportok? Mennyire vannak tisztában a jelenséggel az anyák, és mennyire tudatosak az egészségügyi dolgozók? Szülészeti erőszak az, ha nem választhatok szabadon orvost? Mit tehetünk egyénként és össztársadalmi szinten? 


Ebben a Vénusz Projekt epizódban az EMMA Egyesület három munkatársával, Kállay Eszterrel, Malonyai Eszterrel és Lamina Sárával járjuk körbe a szülészeti erőszak legégetőbb kérdéseit.

Aug 08, 202356:53
Vitorlással a Föld körül, nőként

Vitorlással a Föld körül, nőként

Te is álmodoztál már róla, hogy egy vitorlással megkerüld a Földet? Mi igen, de ez igazából mindegy!  A lényeg, hogy Réka is, és ő meg is csinálta, úgy, hogy előtte gyakorlatilag sosem ült hajón.

Hogy telik egy átlagos nap a mindig új és új, ismeretlen vizeken? Mire tanítja az embert ez az életforma, és mi az, amit a szárazföldön kell hagynia annak, aki belevág? Társadalomként mit kell megtanulnunk belőle? Milyen előnyei, hátrányai, és veszélyei lehetnek a női létnek egy hajón? És hogyan (vagy hogyan nem) fér össze a “cruiser” lét azzal, ahogy kondicionál minket a társadalom nőként, emberként?

Ebben az epizódban éppen Mexikóból csíptük el Rékát, aki a társával 2017 óta él egy vitorláson, a Föld körül.

Rékáék kalandjait a @rekasailing Instagram-oldalon tarthatod szemmel.

Jul 25, 202346:18
Egy magyar startup rejtelmei a Diverzum alapítójával, Gyarmati Fannival

Egy magyar startup rejtelmei a Diverzum alapítójával, Gyarmati Fannival

Hogyan indul egy startup? Probléma az, ha külföldi vállalkozás inspirálja? Mennyire veszik ma komolyan az üzletemberek a fiatal vállalkozókat? Mi kell az érvényesüléshez? Milyen sajátosságai vannak a startupoknak egy olyan országban, ahol kicsi a piac és átpolitizált a vállalkozói lét? Mi az a Diverzum, és miért működik? 


Gyarmati Fanni, a Diverzum egyik alapítója, az idei Forbes “30 sikeres ember 30 alatt” listájának egyik helyezettje nyújtott nekünk betekintést a haza startup-ok világába, mesélt az általa kitalált appról, a magyar piac előnyeiről és nehézségeiről, illetve arról, hogy ő mit tanácsolna a fiatal cégalapítóknak.

Jul 11, 202336:14
A fenntarthatóság és az anyagiak - Secondland

A fenntarthatóság és az anyagiak - Secondland

A Secondland egy budapesti székhelyű divatmárka, ami az értékmentés és az újrahasznosítás gondolatával alakít át régi ruhákat - ezzel a textilipar túltermelésére és a divatipar sznobizmusára reflektálnak.


Hogyan küzd meg a dilemmáival egy ruhatervező, aki pontosan tudja, hogy a közönségének, a világnak valójában nincs szüksége több ruhára? Mik azok a módszerek, alternatívák, amikkel fel lehet oldani ezt az ellentmondást? Milyen egy tervező élete, ha Magyarországon akar érvényesülni? És miért közösíti ki a divatipar a nemzetközi színtéren is az upcyclingot?


Ebben a Vénusz Projekt epizódban kivételesen “túladunk” az elveinken, és a fogadalmaink ellenére egy divatmárkát szólaltatunk meg. A Secondland egyik alapítójával és tervezőjével, Vecsei Rétával beszélgettünk.

Jun 27, 202339:11
Karbon-negatív állattartás, regeneratív gazdálkodás és a Remény Farm
Jun 13, 202346:51
Tudatosságról, a zero waste értelméről és a tökéletlenségről Antal Évával

Tudatosságról, a zero waste értelméről és a tökéletlenségről Antal Évával

Antal Évát anno @vaszonzsakoslany néven ismerhette meg az ország egy Index-videóból. Munkássága azóta bőven túlmutat a vegánságon és zero waste-en - ezzel kapcsolatban sok dolgot egyébként ma már másképp csinálna -, humánökológiai szakembernek készül, környezettudatos tartalomgyártóként többek közt ismeretterjesztő vlogokat készít. 


Mennyire reális dolog ma Magyarországon hulladékmentesen élni? Tényleg ezzel fogjuk megmenti a bolygót, vagy csak eltereljük a figyelmet a valódi problémákról? Ki jár élen a környezettudatosságban - a város vagy a vidék? Hogyan lett egy sokak számára természetes dologból, a kevesebb szemét termeléséből trend, amit végérvényesen a kapitalizmus is magába szippantott - és hogyan lehet kilépni az ördögi körből? És végülis: hogyan rúghatnak a fenntarthatósági labdába az egyének?


Antal Évával nemzetközi intézkedésekről, hazai pozitív példákról, az állam és a városigazgatás szerepéről, mindennapos környezettudatosságról és személyes felelősségről beszélgettünk.

May 30, 202351:39
Nyitva tartom a szemem - gyerekek és felnőttek emberi jogi oktatásáról Battai Eszterrel az Amnesty International-tól

Nyitva tartom a szemem - gyerekek és felnőttek emberi jogi oktatásáról Battai Eszterrel az Amnesty International-tól

Miért van szükség a gyerekek (és a felnőttek) megfelelő edukációjára az emberi jogok és az előítéletek kapcsán? Mennyire támogatja ma ezt Magyarország? Hogyan néz ki az iskolai jogi oktatás, és hova jutnak el az olyan szervezetek, mint az Amnesty International? 


Ebben az epizódban vendégünk Battai Eszter, az Amnesty International emberi jogi oktatási koordinátora ás oktatásszervezője, aki kollégáival emberi jogi témájú foglalkozásokat szervez és tart iskolákban, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek és vállalatoknak is. 


A bűnözés mindannyiunkat érintheti. Az Európai Unióban évente 75 millió ember lesz bűncselekmény áldozata – ez a teljes népesség 15%-a.


Ennek ellenére rengeteg olyan ember van, aki nincs tisztában azzal, milyen jogai vannak, és hogyan férhet hozzá ezekhez. 


Az Európai Bizottság az áldozatok jogaiért indított kampánya, aminek jelmondata „Nyitva tartom a szemem,” ezekre szeretné felhívni a figyelmet. Ez az epizód ezen kampány keretei között készült. 


A kampány biztosítja, hogy a bűncselekmények áldozatait észrevegyék, és megkapják a szükséges segítséget, illetve hogy a környezetük támogassa őket ebben. 


A 2012-es áldozatok jogairól szóló irányelvnek és a 2020-as áldozatok jogairól szóló stratégiának (2020) köszönhetően a bűncselekmények áldozatai bármely EU-s országban számos joggal rendelkeznek. Ezek között van például a megértéshez és a megértetéshez való jog, a tájékoztatáshoz való jog, az áldozatsegítő szolgáltatásokhoz való jog, a büntetőeljárásban való részvétel joga, a védelemhez és az egyéni elbíráláshoz való jog illetve ugyanígy az áldozat családtagjainak jogai.


Tudj meg többet a kampányról, illetve jogaidról a https://victims-rights.campaign.europa.eu oldalon.

May 16, 202343:10
Upcycling - tényleg mindent megold? - Kudron Anna és Gergely Beatrix, Pinkpóniló

Upcycling - tényleg mindent megold? - Kudron Anna és Gergely Beatrix, Pinkpóniló

Mi az az upcycling - és tényleg minden gondunkat megoldja? Mennyire jelentenek valós alternatívát a divatiparnak a fenntartható(bb) anyagok, módszerek? Igazi megoldások ezek, vagy csak tüzet oltani lehet velük? Melyek a kritikus pontok, ahol nehéz fenntarthatónak maradni, és hogyan lehet leküzdeni a “körúton belüliség” problémáját és a kapitalizmus nyűgjeit? A Pinkpóniló közösségi varrodát 2017-ben indította útnak Kudron Anna és Szabó Viktória, akik megelégelték, hogy állandóan magasabb beosztású férfiak álmait váltják valóra. Hosszú utat bejártak azóta, túléltek egy (pár évig tartó) koronavírust, és többször újradefiniálták magukat. Ebben a Vénusz Projekt epizódban Annával és Gergely Beatrixszal beszélgettünk.

May 02, 202351:28
 First world problémák és a cukrászlány sztereotípia Szalai Dórával, a Chez Dodo ötletgazdájával

First world problémák és a cukrászlány sztereotípia Szalai Dórával, a Chez Dodo ötletgazdájával

A magad urának (asszonyának) lenni, vállalkozni, a szenvedélyünknek élni zseniális, de közben hatalmas nyomás is. Az anyagi hullámvasúton túl a vállalkozókat nem kíméli az üvegplafon, de a kétségek és a sztereotípiák sem. Hát még a cukrászokat! Míg a nőknek a klasszikus szexizmus szerint “a konyhában a helye”, ahogy haladunk előre a séf- és cukrász ranglétrán, egyre kevesebb nővel találkozunk. De miért? Mi a cukrászlány sztereotípia? Nőként vagy fiatalként nehezebb érvényesülni az üzleti életben? Tényleg csak a szerencsén, a “jókor jó helyen” múlik a siker? Egyáltalán: mit jelent sikeresnek lenni 2023-ban, miközben a világ gyakorlatilag ránk omlik? Szalai Dórával, a Chez Dodo macaron manufaktúra alapítójával nem csak a különleges francia édességekről és más “körúton belüli” dolgokról beszélgettünk: fine dining és Michelin-csillag korrupció, imposztor szindróma, önreflexió és privilégium-önvizsgálat, a nőként vállalkozás szépségei és csúnyaságai is szóba kerülnek.

Apr 18, 202346:02
A Kék Vonal másik végén Csekeő Borbálával

A Kék Vonal másik végén Csekeő Borbálával

Háború a szomszédban, világjárvány, ami évekre maszkok és négy falak közé zárt minket, közösségi média,
ahol lassan már semmi sem az, aminek látszik - valóban nehezebb ma fiatalnak lenni, mint régen, vagy úgy egyáltalán, valaha? Kik kérnek segítséget, kiknek szólnak a telefonos segélyvonalak? Miért van szükség egy tini-specifikus platformra, és vajon miért érkezik több kérdés fiúktól?

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével a segélyhívásokról, a magyar tinik mentális egészségéről és az online világ kihívásairól beszéltünk, de ebben a podcast epizódban Csekeő Borbála olyan gyakorlati kérdésekre is válaszol, mint hogy kik ülnek a drót másik oldalán, hogyan változott a Kék Vonal az elmúlt évtizedekben, és hogyan tartja karban a mentális egészségét az, aki mások segítésére vállalkozik.
Apr 04, 202341:37
Granolabiznisz Porkoláb Eszterrel

Granolabiznisz Porkoláb Eszterrel

Mennyire van tőkéje, igénye a magyaroknak az egészséges reggelire? Miben mérhető a siker, mennyire fenntartható és mennyire fair? Hogyan kezdődött a Hester’s Life márka, és hogyan lett igényből üzleti modell? És egyáltalán, mi az a manapság olyan nagyon népszerű granola, és miért jó, hogy van?

Porkoláb Eszter dietetikussal, a Hester’s Life márka egyik alapítójával reggelizésről, egészséges táplálkozásról, fenntarthatóságról, közösségi médiáról és influenszerekről, üzleti modellekről és gyártásról is beszéltünk.
Mar 21, 202349:25
Nőnapi különkiadás veletek

Nőnapi különkiadás veletek

Amikor három éve belevágtunk a Vénusz Projekt podcastba, olyan nőket akartunk bemutatni, akiket érdekesnek tartunk. Ez a három év alatt azonban rájöttünk: minden nő az, és ezer epizód sem lenne elég, hogy bemutassuk mindannyiukat. Ezért idén nőnapon arra kértünk titeket, hogy mutassátok be ti magatokat, mondjátok el, miért vagytok értékes, különleges és elsősorban érdekes nők.

A nőnapi epizódban ezeket a hangfelvételeket gyűjtöttük össze. Köszönjük, hogy vagytok, hogy hallgattok és követtek minket. Boldog nőnapot és jó hallgatást!
Mar 08, 202315:53
A kerekesszéken túl Temesvári Orsival
Mar 07, 202355:06
Matyó vidékről a városba - Váczi Rozival, a MatyóDesign alapítójával

Matyó vidékről a városba - Váczi Rozival, a MatyóDesign alapítójával

A MatyóDesign termékeket hagyományos matyó kézművesek varrják, hímzik Tardon - az egyik magyar faluban abból a kevésből, ahol még tetten érhető a matyó népi kultúra - mégis főként a nagyvárosi, dizájner termékeket kereső közönségnek készülő ruhákról beszélünk.

A legújabb Vénusz Projekt epizódban Váczi Rozival, a márka alapítójával nem csak vállalkozásról, városról és vidékről, fenntarthatóságról és társadalmi szerepvállalásról beszélgettünk, hanem arról is: mit jelent az, hogy autentikus; hol húzódik a kulturális kisajátítás határa; mit örökíthetünk át a népi kultúrából a kapitalizmustól átszőtt városi életünkbe; mit érdemes inkább elhagynunk; és hol ér össze a feminizmus, az emberi jogok, a kultúra és a divatipar.
Feb 21, 202342:54
Az élsporton túl dr. Gyenesei Leilával

Az élsporton túl dr. Gyenesei Leilával

Gyenesei Leila többszörös világ- és európabajnok öttusázóból lett sportriporter és műsorvezető, aki mindig is őszintén beszélt mind az élsport, mind a média nehézségeiről és szépségeiről is. A Vénusz Projekt adásában egyebek mellett mesélt arról, milyen volt otthagyni az élsportot, milyen szerepet játszik ma is az életében. De beszéltünk Origo címlapokról, a női sportolók és a képernyőn szereplők testének tárgyiasításáról, online bullyingról, gyerekvállalásról, optimizmusról és testképről is.
Feb 07, 202301:00:57
Körúton belüli irodalom és "nepo baby"-k - Kemény Zsófi íróval

Körúton belüli irodalom és "nepo baby"-k - Kemény Zsófi íróval

Kemény Zsófiról először a slam poetry, a zene, majd a költészet kapcsán hallhattunk, mostanában regényeket és forgatókönyveket ír, de ahogy sokunknak, kábé ezer terve van még, amiket egy élet alatt, de leginkább most rögtön szeretne véghezvinni. A nemzetközi média és közösségi média mostanság amúgy is a “nepo baby” kifejezéstől hangos, a magyar irodalomban pedig Zsófi József Attila-díjas költő lányaként igenis “nepo baby”-nek számít. Ebben a Vénusz Projekt epizódban beszélünk a gátlásokról, kényszerekről és mérgező produktivitásról, egyszóval azokról a dolgokról, amiket egy irodalmi családban az előnyökön túl az ember magára szedhet és szed is; de szó esik feminizmusról, “nőies és férfias” műfajokról és kaméleon-szerepekről, öntárgyiasításról, prekoncepciókról, társadalmi elvásárokról, és Zsófi legújabb kötetéről, az Aranykor fénykoráról is.
Jan 24, 202352:38
A szépség mítosza Bonifert Ritával

A szépség mítosza Bonifert Ritával

Mi a “heroin sikk” vagy a “male gaze”, és mi a szépség mítosza? Hol érhetjük tetten ezeket a popkultúrában, vagy akár csak a mindennapjainkban? Mikor és miért válhatott kapitalista termékké a test, és hogyan használja ki a divatipar, hogy a nőkre vonatkozó elvárásokat egy “fém bábuba” próbálja szuszakolni a társadalom? Hogyan lehet feministának lenni (ön)megbélyegzés nélkül, és van-e kilépés az ördögi körből? Vagyis: ördögi ez egyáltalán?

Ebben az epizódban Bonifert Ritával beszélgettünk, aki az ELTE TÁTK Szociológia szakán szerzett alapszakos diplomát, tavaly a Fordulat folyóiratban jelent meg tanulmánya a magyar divatiparról, azóta pedig olyan témákban ír cikkeket vagy posztol a közösségi médián Köldöknő néven, mint a populáris feminizmus vagy a feminista irodalom.
Jan 10, 202341:41
A BDSM legkevésbé szól a szexről - Tóth Eszterrel a hazai BDSM-kultúráról

A BDSM legkevésbé szól a szexről - Tóth Eszterrel a hazai BDSM-kultúráról

Mi az a BDSM? És mit tesz vagy nem tesz a BDSM-közösség vagy szubkultúra - már ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni Magyarországon? Hogyan jellennek meg, tűnnek el, alakulnak át ebben a közegben a nemi szerepek, a tabuk, az emberekhez és a testhez való viszony, és az, hogy mit gondolunk az olyan dolgokról, mint a szex, az intimitás, a vágyak vagy a szégyen kultúrája? Lehet a BDSM-et forradalomnak nevezni, vagy ezzel veszélybe kerül a közösség tagjainak biztonsága, privát szférája?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Tóth Eszterrel beszélgettünk, aki a beszélgetés pillanatában maga is tagja a hazai BDSM-közösségnek, Instagram oldalán tartalomgyártóként rendszeresen posztol olyan témákról, mint a szex, a test és a feminizmus.
Dec 27, 202254:11
Nők és diplomácia - Breuer Klára nagykövettel

Nők és diplomácia - Breuer Klára nagykövettel

Finnország miniszterelnöke, Sanna Marin fiatal nő, akit a média gyakran kritizál például a szórakozása, az öltözködése miatt. De valóban nehezebb a nyilvánosság előtt a nőknek a politikában, a diplomáciában és azon túl? Breuer Klára idéntől Finnország első magyar női nagykövete. A pályán 1991 óta van, de már a rendszerváltás előtt is szerzett tapasztalatot a diplomáciában. Klárával többek között arról is beszélgettünk, miért van az, hogy a diplomáciában még mindig kisebbségben vannak a nők; és hogyan tud valódi változást elérni, véleményt formálni az, aki egy ország aktuális és mindenkori kormányát képviseli. Megkérdeztük, mit tanulhatunk mi a finnektől - ahol jelentősen több a nő ezen a két területen - és milyen történeti, kulturális okai lehetnek annak, hogy progresszívabbnak, innovatívabbnak, nyitottabbnak gondoljuk őket.
Dec 13, 202247:44
Munka és pszichológia, a pay gap kapcsán Szabó Renátával
Nov 29, 202237:54
Háború a női testen - Nemi erőszakról Pető Andrea történésszel

Háború a női testen - Nemi erőszakról Pető Andrea történésszel

Egy háborúban a nők ugyanolyan erőforrást jelentenek, mint az állatok vagy a búza - így volt ez mindig is, és nagyjából így van most is. Egy biztos: nincs olyan háború, amelyben nem követnek el nemi erőszakot a katonák. Pető Andrea történész a téma egyik hazai szakértője, Elmondani az elmondhatatlant című 2019-es könyvében foglalkozott a Magyarországon a II. világháború alatt elkövetett tömeges nemi erőszakkal.
Nov 15, 202247:21
Kinek (nem) való a coach? - Traumatudatosságról, női coachingról Nőként Szabadon Teklával

Kinek (nem) való a coach? - Traumatudatosságról, női coachingról Nőként Szabadon Teklával

“Testorientált munka, traumatudatos szemlélet, női coaching” - így jellemzi a munkáját Tekla, a Nőként Szabadon alapítója és vezetője. De hogy néz ki, és miben segíthet minket a traumatudatos szemlélet? Milyen problémákkal érdemes coachoz fordulni, és kinek lehet szüksége kifejezetten nőknek szóló coachingra? Mik azok a dilemmák, problémák, amelyekkel a nők gyakrabban fordulnak szakemberhez? És mit csináljon egy coach, ha maga alatt van?

Ebben az epizódban Diriczi Teklával beszélgettünk. Tekla Nőként Szabadon néven kifejezetten női mentorálással foglalkozik. Programjait, foglalkozásait a traumatudatos szemlélet jegyében tartja, fókuszban olyan témákkal, mint a testünkhöz kapcsolódó traumák, tabuk és irreális elvárások, vagy az anyasághoz és a nőiséghez való viszonyunk.
Nov 01, 202248:07
Munkafüggőségről Kun Bernadettel

Munkafüggőségről Kun Bernadettel

Sokan nem tudják, de a munkafüggőség nem csak szleng, hanem valódi, pszichológusok által elismert probléma - és Magyarországon is sokakat érint. De hol a határ a munka szeretete és a függőség között? Milyen tünetei vannak az utóbbinak, és mi okozhatja? Miért problémás, és egy olyan társadalomban, ami egyébként bíztatja is azokat, akik folyton dolgoznak, miért kell megküzdeni vele?

A legújabb Vénusz Projekt epizódban Kun Bernadettel, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével, a Munkafüggők c. könyv szerzőjével beszélgettünk.
Oct 18, 202201:04:11
Benedek Ágota, újra
Oct 15, 202247:45
Mindenkinek a problémája - abortuszkérdésről Zeller Judittal, a TASZ jogászával

Mindenkinek a problémája - abortuszkérdésről Zeller Judittal, a TASZ jogászával

Szeptember 28-án, a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapján ezrek vonultak a Belügyminisztérium elé. A Patent által szervezett tüntetés kiváltó oka az úgynevezett “szívhangtörvény” volt, ami szeptember 15-én lépett hatályba itthon - váratlanul, mindenféle előzetes társadalmi vagy szakmai konzultáció nélkül.
Oct 04, 202247:07
Szexmunkáról, több nézőpontból - Születésnapi Extravaganza

Szexmunkáról, több nézőpontból - Születésnapi Extravaganza

Magyarországon legális szexmunkát végezni, a rendszerszintű megbélyegzés, az átláthatatlan szabályozás, a biztonsági intézkedések és az állami szintű érdekvédelem hiánya miatt azonban a szexmunkások jelentős része mégis illegalitásba kényszerül. A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) friss felmérése szerint a szexmunkások mintegy kétharmada volt már bántalmazás áldozata, több, mint egy tizedüket kizsákmányolták.

A szexmunka kriminalizációja nagyon megosztó kérdés. Akik a támogatása mellett érvelnek, a biztonságot és a nők rendelkezés jogát, a választás képességét hozzák fel gyakori érvként. Akik pedig ellene szólnak, azt mondják, a szexmunka a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségek kifejeződése, és ha más nem, cinkosokként a nők kizsákmányolását támogatjuk vele.

A Vénusz Projekt 3. szülinapja alkalmából kerekasztal-beszélgetést tartottunk az Easy Art Space-ben, ahol egy szexmunkás, egy jogvédő és egy történész segítségével próbáltuk kibontani a feminizmus egyik legmegosztóbb kérdését.

Választhatja valaki a szexmunkát szabad akaratából ott, ahol vannak nemek közti és társadalmi egyenlőtlenségek, privilégiumok vagy gazdasági nyomás? Megszüntethető a szexmunka tiltással? Tényleg ez a “legősibb foglalkozás”? És milyen intézkedésekkel lehetne segíteni, hogy a szexmunka biztonságosabb, vagy kevésbé kizsákmányoló legyen?

A kerekasztal beszélgetésen vendégünk volt Kiara Lord escort, pornósztár; Antoni Rita újságíró, társadalmi nemek szakértő, női jogvédő; és Apró Bernadett történész. A felvétel 2022. szeptember 17-én készült a budapesti Easy Art Space-ben.
Sep 20, 202201:46:37
Okosan sz*xelni nem csak lehet, kell is - A sz*x-edről Jámbor Eszterrel

Okosan sz*xelni nem csak lehet, kell is - A sz*x-edről Jámbor Eszterrel

Milyen hatással van az internet a szexuális edukációnkra? Mennyire van mozgástere a közösségi médiában annak, aki hiteles tájékoztatást akar nyújtani a szexről? Milyen narratívákat hoz fel a feminizmus a pornó ellen, mi az, amire a gyakorlatban oda tudunk figyelni mi, a “pornógeneráció” tagjai? És milyen hatása lehet annak, ha kitiltják a szex-edet az iskolákból?
Sep 06, 202248:53
Nem oké, ha fáj - A #fájdalomamibennedvan kampányról

Nem oké, ha fáj - A #fájdalomamibennedvan kampányról

Az endometriózistól kezdve a fájdalmas szexen át a menstruációs görcsökig, a fájdalommal kapcsolatos tapasztalataink összetettek. Egy viszont biztos: nem beszélünk róluk eleget. Ez egy szponzorált epizód, amiben Hegedűs Eszterrel, a Libresse Magyarország márkamenedzserével és Salamon Adriennel, az Endometriózis Magyarország képviselőjével beszélgettünk a #fájdalomamibennedvan kampány keretében. Az epizódot a Libresse támogatta.
Aug 23, 202245:06
Jógázni és jót tenni az Adnijógával

Jógázni és jót tenni az Adnijógával

A jóga jótékony hatásairól ódákat lehetne zengeni, mi pedig ezt már több epizód során meg is tettük. Az Adnijóga viszont társadalmi vállakozás is egyben: céljuk, hogy nehéz élethelyzetbe került emberekhez hozzák közelebb jóga intézményét és pozitív hatásait. Az Adnijóga fogyatékossággal élő fiatalok szüleinek, menekülteknek és állami gondozott, mélyszegénységben élő gyerekeknek is tart jógát, magukat pedig közösségi adományokból és szponzorok segítségével tartják fent.

Ebben az epizódban az Adnijóga munkatársaival beszélgettünk.
Aug 09, 202249:48
A tudatos választásokról - Szász Nórával

A tudatos választásokról - Szász Nórával

Mennyire van igénye a magyaroknak a tudatos választásokra? Mit jelent a felelős fogyasztás, és milyen nehezítő körülmények vannak? Szükségünk van a pálmaolajra? Mit tehetünk a tehetetlenség érzése ellen? Megvegyük azt a Zara inget? És az IKEA szőnyeget?

Ebben az epizódban Szász Nórával, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) kommunikációs munkatársával beszélgettünk mosógépekről, vásárlásról, mértékletességről, fenntarthatóságról és persze tudatosságról.

Az epizód a Tudatos Vásárlók Egyesületének támogatásával készült.
Jul 26, 202258:38
"Miután meghozod a döntést, hogy önmagad leszel" - Hübsch Lillával

"Miután meghozod a döntést, hogy önmagad leszel" - Hübsch Lillával

Hogyan kell elképzelni azt, amikor valaki rádöbben, “rossz” testbe született? Milyen gyakori tévhiteink vannak a transznemű emberekről, a tranzíció folyamatáról? Milyen hatással vannak a transz emberek életére és megítélésére a kormány melegellenes kampányai és a “33-mas”, és milyen potenciális veszélyekkel kell szembenéznie annak, aki transzneműként névvel, arccal áll ki fontos ügyek mellett?
Hübsch Lillával külső és belső “coming out”-ról, a hétköznapokról, fogalmakról, transz-történelemről és a hatékony transz-médiareprezentációról is beszélgettünk a legutóbbi Vénusz Projekt epizódban.
Jul 12, 202201:02:17
Menekültként Magyarországon Rea Millával

Menekültként Magyarországon Rea Millával

Rea Milla, avagy Mahdi Said Kafiya tizennégy évesen kényszerült elhagyni otthonát, Szomáliát, amikor édesapja eladta egy idős férfinak. Egy jobb élet reményében egy éven át utazott, és habár nem így tervezte, végül Magyarország lett az új otthona. Három éve magyar állampolgár, sikeres modell, a róla készült dokumentumfilmet pedig Locarnoban, Szarajevóban és a Netflixen is bemutatták.

Milyen utat tesz meg egy hazájából menekülni kényszerülő ember Magyarországig? És mi vár rá utána? Mik a legnagyobb nehézségek, amikkel Magyarországon szembe kell néznie annak, aki menekültstátuszban érkezik? Mik a legégetőbb tévhitek a menekültekkel kapcsolatban, és mit tehetünk, hogy kényelmesebbé tegyük egymásnak az országba való beilleszkedést?

Kafiya nem sokkal a 2015-ös menekültválság előtt érkezett Magyarországra, ezért kíváncsiak voltunk arra is: mit gondol, mennyiben változtatták meg az elmúlt évek menekülthullámai a Magyarországon menedéket keresők helyzetét.
Jun 28, 202245:58
Az emberkereskedelem körülöttünk van, csak nem tudunk róla eleget - Toszecky Renátával

Az emberkereskedelem körülöttünk van, csak nem tudunk róla eleget - Toszecky Renátával

Kik Magyarországon az emberkereskedelem áldozatai? Ki, miért és hova adja el őket? Hogyan szabadulnak meg az áldozatok, és mi lesz velük utána? Milyen akadályokat kell legyőzniük a felépülés felé vezető úton? És hogyan éli meg mindezt a szociális munkás, aki velük van?
Jun 14, 202201:18:06
Női sorsok, irodalom és aktivizmus Durica Katarinával

Női sorsok, irodalom és aktivizmus Durica Katarinával

Durica Katarina újságíróként és szerzőként is női sorsokkal foglalkozik, A rendes lányok csendben sírnak című regényében többek közt a dunaszerdahelyi nők, anyák történetét, narratíváit tárja fel, a Városi Rókák című, legújabb regénye a szexmunka témakörét járja körbe, korábbi munkáiban pedig többek között az identitásról és afrikai nőkről is írt, a Magyar Hang rovatában pedig többek között béranyákkal, menekültekkel és románcturizmussal is foglalkozott.

Milyen felelőssége van egy írónak, amikor ilyen történetekkel foglalkozik? Miért akarunk sokszor inkább olyan tartalmakat fogyasztani, amik tálcán kínálják a megoldást? Milyen hatással van a szerzőre, nőre és anyára, hogy ilyen történeteket dokumentál?

Ebben az epizódban beszélgettünk irodalomról, aktivizmusról, olvasói igényekről, női áldozatszerepről, anyák reprezentációjáról és mesékről - amiknek jó, és amiknek rossz a vége.
May 31, 202201:12:35
Milyen az orgazmikus élet? Oláh Barbival a #testimesékről

Milyen az orgazmikus élet? Oláh Barbival a #testimesékről

Eleget foglalkozunk a 2020-as években a női szexualitással? Tényleg kevesebb orgazmusa van a nőknek? Miért tiltja le az Instagram a szexpozitív nők oldalát, és hol a tárgyiasítás határa? Mennyi idős korban kell elkezdenünk a szexről beszélni, és hogyan? Mi az a jóni-tojás, és milyen mentális és fizikai előnyei vannak a szexualitás megélésének?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Oláh Barbival, a Sacred Garden és a #testimesék alapítójával beszélgettünk. Barbi itthon elsőként kezdett el jóni-tojásokat gyártani és forgalmazni, Instagram oldalán pedig nem csak ezek használatában segít kiigazodni, hanem rengeteg szexpozitív, a női gyönyört előtérbe helyező tartalmat oszt meg.
May 17, 202201:11:46